Költöznek a szerb rabok
Negyvenkét szerbia-montenegrói állampolgárságú rabot, többségben háborús bűnöst szállítanak át egy horvátországi börtönből Szerbiába büntetésük letöltése végett - ilyen értelmű megállapodás született hétfőn zágrábi és belgrádi kormányképviselők között.
Dátum: 2004-05-24 19:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:58.932734, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rasim Ljajic emberi jogi és kisebbségügyi miniszter - aki Svetozar Marovic államfőt kísérte el hétfőn zágrábi látogatására - közölte belgrádi újságírókkal, hogy a lepoglavai börtönfoglyok átszállításáról Vesna Skare-Ozbolt horvát igazságügyi miniszterrel folytatott tárgyalásokon született megállapodás. A szerbia-montenegrói állampolgársággal rendelkező fegyencek átszállítása már a jövő héten megkezdődik (a 42 fogoly közül 38-at háborús bűncselekmények miatt ítéltek el). Először a kevésbé súlyos cselekményekért elítélt rabokat szállítják Szerbiába, majd rátérnek a súlyos bűntettek elkövetőinek átszállítására.
Ljajic szerint a horvát kormány engedélye olyan gesztus, amely új lendületet ad a kétoldalú kapcsolatok fejlődésének. A lepoglavai börtön foglyainak átszállításáról régóta folytak az egyeztetések Zágráb és Belgrád között, tavaly nyáron Vladan Batic akkori szerb igazságügyi miniszter elvi megállapodást kötött a horvát kormány képviselőivel a fegyencek átszállításáról. A börtönfoglyok nagy része horvátországi szerb, aki az elmúlt években börtönből folyamodott szerbia-montenegrói - illetve jugoszláv - állampolgárságért abban a reményben, hogy Szerbiában, akkor, nem pedig az egykori Jugoszlávia egyik leghírhedtebb, pálos rendi szerzetesházból kialakított fegyintézetében kell majd letölteniük büntetésüket.
MTI - fideszfrakcio.hu