Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Környezetvédelemből is megbukott a kormány

Hiába adta ki a környezetvédelmi miniszter hétről hétre a választási propagandát szolgáló győzelmi jelentéseit, fordulat helyett visszalépett kétéves tevékenységével a környezetvédelmi és vízügyi tárca. A miniszter bejelentéseinek ugyanis a tényekhez semmi közük sincs - írja közleményében a Fidesz Környezetvédelmi Kabinetje.


Dátum: 2004-05-24 20:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23821
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:59.542044, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nagy regionális szennyvíztisztítási, hulladékkezelési programok területén a környezetvédelmi tárca semmilyen új eredményt nem tudott felmutatni. Amíg a polgári kormány a Garéban található hulladéklerakót sikeresen felszámolta, addig a Medgyessy-kormány két év alatt a szükséges földcserét sem tudta végrehajtatni. Mivel évről évre csökken a környezetvédelmi tárca költségvetése, kétségessé vált az uniós támogatások elérése, hiszen az Európai Unió felé vállalt kötelezettségeinket nem fogjuk tudni teljesíteni. Az elérhető EU-s támogatások amúgy is csak a szükséges források 15 százalékát teszik ki, a fennmaradó részt a költségvetésnek, illetve a magyar gazdaságnak kellene megteremtenie. Sikerként állítja be a tárca, hogy aláírták Romániával a vizek védelmét szolgáló egyezményt, miközben a magyar folyókat újabb ciánszennyezéssel fenyegető aranybánya készül épülni a romániai Verespatakon. Álságos, ahogy a tárca kiemeli saját szerepét a környezetvédelmi adósarcok bevezetésében, miközben a környezetterhelési díj és az energiaadó megjelenése nem szolgálja megfelelőképpen a környezeti célok elérését, hiszen azok kizárólag a további állami adóbevételek növelését szolgálják. Medgyessy Péter ígéreteivel szemben másfél milliárd forint költségvetési forrás helyett mindössze 200 millió forintot hagyott jóvá a kormány a mintegy 2-3 millió embert érintő parlagfű-mentesítés "érdekében", megszegve ezzel az Országgyűlés erről hozott határozatát. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának környezetvédelmi kabinetje felszólítja a kormányt, hogy foglalkozzon végre hathatósan a környezetvédelem súlyos problémáival. Kampányhazugságok helyett ezentúl a valódi környezeti gondok megoldására fordítsa idejét és energiáját.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

országgyűlési képviselőcsoport

környezetvédelmi kabinet

OS - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek