Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Beethoven-estek Martonvásáron

A Házavatás-nyitány és az István király teljes kísérőzenéjének előadásával kezdődik meg július 17-én Martonvásáron a nemzeti filharmonikusok Beethoven-estjeinek nyári programja - tájékoztatta a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar kommunikációs vezetője az MTI-t.


Dátum: 2004-05-25 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:59.853958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézetének parkjában júliusban három alkalommal tolmácsolja Beethoven két szimfóniáját, valamint több ritkábban játszott zeneművét Kocsis Zoltán vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar - mondta Aradi Péter.

Az évad első koncertjén közreműködik a nemzeti énekkar. Az István király kísérőzenéjét - amelyet teljes terjedelmében csak nagyon ritkán adnak elő - annak idején a pesti Német Színház bemutatójára szerezte a zeneköltő. A darab érdekessége, hogy a zenekar és a kórus mellett prózai színészek szerepelnek az előadáson.

István királyt Hirtling István, Gyulát Szersén Gyula személyesíti meg. A bajor követ szerepében Tordy Gézát láthatja a közönség, Gizellát Ráckevei Anna alakítja.

Az évad második hangversenyén, július 24-én a IX. szimfóniája csendül fel. Az előadásban közreműködik a nemzeti énekkar, valamint Sümegi Eszter, Meláth Andrea, Brickner Szabolcs és Massányi Viktor énekművész.

A július 31-i hangversenyen a IV. (B-dúr) szimfónia mellett több ritkán hallható mű is színre kerül. Elhangzik az Athén romjai című zeneműből az induló és a kórus, továbbá a Tremate empi, tremate, a Bundeslied és a Germania című zenedarab, felcsendül a Házavatás kísérőzenéjének kórusrészlete a nemzeti énekkar, valamint Csereklyei Andrea, Széll Cecília, Fekete Attila és Gábor Géza énekművész közreműködésével.

Martonvásáron 1958 óta rendezik meg nyaranta a Beethoven hangverseny-sorozatot annak emlékére, hogy a zeneóriás a Brunszvik-család vendégeként egykor gyakran időzött a grófi család birtokán.

A martonvásári koncertsorozat elindításában nagy szerepe volt az azóta elhunyt Környei Eleknek, az MTI akkori Fejér megyei tudósítójának, a zeneköltő martonvásári kapcsolatait kutató újságírónak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek