Kisebb erejű földrengés Nyugat-Magyarországon
Kisebb erejű földrengést érzékeltek Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megye határán kedden délelőtt; személyi sérülésről, vagy anyagi kárról a hatóságokhoz egyelőre nem érkezett információ.
Dátum: 2004-05-25 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23831
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:05:02.708674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Fél 11 után több, kisebb földmozgást tapasztaltunk, a gyerekek az iskolákból kiszaladtak, miután a rengés hatására elmozdultak a bútorok, kinyíltak szekrényajtók" - mondta a Veszprém megyei Kemenes-Szentpéter jegyzője az MTI-nek.
Szabadi János közlése szerint a szomszédos településekről, így Répcelakról, Kenyeriről is hasonló tájékoztatást kaptak.
MTI - fideszfrakcio.hu