Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zárt ajtók fogadták az

A Fidesz - Magyar Polgári Párt parlamenti frakciója aggodalommal figyeli, hogy a hatalomra került erők támadássorozata elérte a budai Millenáris Park kiállítását is. Egy múlt heti tájékoztató szerint ugyanis az új kormány anyagi okokra hivatkozva nem látja biztosítottnak az "Álmok álmodói" című kiállítás működtetését.


Dátum: 2002-06-05 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2272
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:50.677825, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közigazgatásban megindult gátlástalan tisztogatás hullámai már a kultúra eddig békés szigeteit is elérték. Ijesztő, hogy miközben nem csitulnak a Terror Házát ért politikai támadások, hétfőn az "Álmok álmodói" című kiállítás érdeklődő közönségét már zárt ajtók fogadták. A Fidesz riasztónak tartja, hogy az MSZP politikai féltékenységének éppen a művelődni és tanulni vágyó, zömmel fiatal látogatók, polgárok százezrei, köztük diákok ezrei látták kárát az elmúlt napokban.

A Fidesz elvárja a kulturális kormányzattól, hogy kárpótolja azokat a csoportokat, amelyek az indokolatlan zárva tartás miatt az előre eltervezett időpontban nem láthatták a kiállítást. Elfogadhatatlan az emberek büszkeségét megtörni akaró igyekezet, amely - hacsak átmeneti időre is - az alkotás örömét keserűséggé akarja változtatni.

A 2001-ben megnyílt "Álmok álmodói - Világraszóló magyarok" című kiállítás a magyar szellemtörténet legnagyobb alkotóinak és alkotásainak állít emléket. Olyan hely ez, ahová családok és iskolai csoportok ezrei látogattak el az elmúlt hónapokban. Olyan hely, amely összesűrítve fogalmazza meg az elmúlt négy év üzenetét: azt a lendületet, amellyel egy romos gyártelepből egy mindenki által kedvelt és nemzetközileg elismert kulturális központ született. Olyan hely, ahová belépve magától értetődővé válik a magyar kulturális és tudományos eredményekért érzett büszkeség.

A Fidesz döbbenten áll az éppen csak hivatalba lépett kormány felelőtlen intézkedései előtt. Úgy érezzük, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a baloldal újra átgondolja az ország érdekeit figyelmen kívül hagyó lépéseit, és minél előbb korrigálja azokat.

Kapcsolódó elemek