Rövid pórázra fogott közmédiumok
Az Magyar Televíziónak 4,8 milliárd, a Magyar Rádiónak 1,2 milliárd, a Duna Televíziónak 800 millió forintot juttatna a költségvetési bizottság kormánypárti többség által támogatott javaslata, amelynek általános vitáját hétfőn folytatta le az Országgyűlés.
Dátum: 2004-05-25 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:05:04.854147, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács Tibor (MSZP), a bizottság alelnöke expozéjában elmondta: a 2004. évi költségvetésben a közszolgálati média részvénytársaságok struktúra-átalakítására 10 milliárd forintos támogatást különítettek el, ezen összeg egy részének felhasználásáról szól a határozati javaslat. A képviselő felhívta a figyelmet arra: a 6,8 milliárd forint csak meghatározott célok felhasználására vehető igénybe.
A javaslat a Magyar Televízió Közalapítványnak 4,8 milliárd forintot juttatna. A Magyar Rádió Közalapítvány 1,2 milliárd forintot kapna a jogdíjas jellegű honorárium kifizetések bérjellegű kifizetéssé alakítására és az archívum digitalizálására. A Hungária Televízió Közalapítvány 800 millió forint kapna a szervezeti struktúra átalakítására és műszaki fejlesztésre.
Hiller István kulturális miniszter közölte: a pénz a bejelentett igényeken túl másra nem felhasználható, és a kuratóriumoknak 2005. december 31-ig be kell számolniuk a felhasználásról.
Pető Iván (SZDSZ) azt mondta: az eljárás, hogy külön döntéssel oszt pénzt a közmédiumoknak a parlament "nem szerencsés, mondhatni, hogy igen-igen rossz gyakorlat, ezt a gyakorlatot azonban a médiatörvény elfogadása óta folytatja a magyar parlament, ami felhívja a figyelmet arra, hogy a médiatörvény módosítása immáron elkerülhetetlen". A közszolgálati médiumok finanszírozásának ügyét közös erővel meg kellene oldanunk - mondta.
Erdős Norbert (Fidesz) szerint azzal, hogy a javaslatban csak a költségvetési törvényben megjelölt feladatok végrehajtásának számait sorolták fel célként, "egyszerű életben tartása folyik a magyar televíziónak". Közölte: olyan módosító javaslatot nyújt be, hogy az MTI is kerüljön be a támogatottak körébe.
Csak a Duna TV
Halász János (Fidesz) kifejtette: a javaslat címével ellentétben, a három közmédium közül csak a Duna Televízió esetében jelölték meg célként a strukturális átalakítást. Megjegyezte: meglátása szerint tudatosan az utolsó pillanatban "hozták be" a parlament elé a javaslatot, hogy kevesebb vita lehessen róla. Rámutatott: a finanszírozási rendszer jelen formájában "alkalmas arra, hogy költségvetési juttatáson keresztül a mindenkori kormánytöbbség befolyásolja a közszolgálati médiákat".
Tűri, tiltja, támogatja
Sági József (Fidesz) szerint a javaslattal megvalósul a "közszolgálati médiumok rövid pórázon tartása", "a tűr-tilt-támogat politikájának újbóli felemlegetése".
Balogh László (MDF) szerint az előterjesztés "vállalhatatlan", Homa János szerint "igazságtalan és szakmailag megalapozatlan".
Mintegy másfél órás vita után Göndör István (MSZP) frakcióvezető-helyettes 15 képviselő aláírásának átadásával javasolta az általános vita lezárását, a javaslatot a képviselők 177 igen, 14 nem és 3 tartózkodás mellett elfogadták, a Fidesz-frakció tagjai nem nyomtak gombot.
A Ház ezt követően 194 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül bocsátotta részletes vitára a költségvetési bizottság önálló indítványát.
MTI - fideszfrakcio.hu