Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Markó Béla: az RMDSZ elsődleges értéke az egységes fellépés

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elsődleges értéknek az egységes fellépést, az egységes keretben való politizálást tekinti mind a parlamentben, mind az önkormányzatokban - mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke - budapesti sajtótájékoztatóján kedden.


Dátum: 2004-05-25 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:05:06.484838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Határon Túli Magyarok Hivatalában (HTMH) tartott tájékoztatóján Markó Béla hangsúlyozta: téveszme az, hogy az erdélyi politikai életet magyarországi mintára át kellene gyúrni, és Romániában magyar-magyar politikai harcot kellene kezdeményezni.

Elmondta, hogy Romániában az ősszel önkormányzati, novemberben pedig parlamenti választásokat tartanak, és az RMDSZ megkezdte önkormányzati választási kampányát.

A romániai magyar politikus azt mondta, hogy az RMDSZ-szel szemben jelen pillanatban nincsen alternatív szervezet, a független jelöltek ellenére a szövetség politikai ellenfelei a román pártok. Megállapította, az alternatív szervezetekkel kapcsolatos viták elcsitultak, az éles szembenállások megszűntek.

Szavai szerint a romániai magyaroknak elsősorban nem egymással kell ütközniük, hanem a román többség képviselőivel, pártjaival kell megvívni harcukat.

Kifejtette: a szövetség támogatottsága jó, 6 százalék feletti; 526 községben és városban indítottak jelölteket. Az RMDSZ célja megismételni a 2000-es önkormányzati választásokon elért teljesítményt, a szövetségnek ma 145 polgármestere és 2.400 helyi, megyei önkormányzati képviselője, azaz tanácsosa van.

Elmondta: a szövetség arra törekszik, hogy Kolozsvárott leváltsák a jelenlegi polgármestert, Gheorghe Funart és Marosvásárhelynek újra magyar, RMDSZ-es polgármestere legyen.

Markó Béla arról is beszélt, hogy a kedvezménytörvény hasznát és alkalmazhatóságát mutatja, hogy elindult az oktatási támogatások folyósítása, amelynek keretében a magyarul tanuló gyermekek 20 ezer forintos támogatást kapnak.

Mint elmondta, az ügyintéző alapítványhoz 85 ezer űrlap érkezett, ami mintegy 120 ezer igénylőt, gyermeket jelent.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek