Pomogáts a nemzetstratégiát hiányolja
Teleki Pál óta nincs nemzetstratégiája a magyar kormányoknak - jelentette ki Pomogáts Béla irodalomtörténész az erdélyi Csíkszeredában.
Dátum: 2004-05-25 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:05:07.416706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pomogáts Béla legújabb, Erdélyi tetőn című tanulmánykötete bemutatóján kifejtette, hogy a magyar kultúrának van egy dunántúli és egy erdélyi hagyománya. Akkor járunk el helyesen, ha kultúránknak e két nagy tartományát együtt visszük magunkkal Európába - hangsúlyozta az irodalomtörténész.
Mint mondta, a magyar kormányok nem ismerték fel ennek fontosságát. "Teleki Pál óta nem volt senkinek nemzetstratégiája" - emelte ki Pomogáts, aki szerint e stratégia hiányát némely politikus pátosszal pótolja.
A hétfő esti bemutatón elhangzott, hogy Pomogáts Béla 64 kötetet jegyzett szerzőként, 45-öt szerkesztőként. Erdélyi kiadóknál megjelent könyvei számát tízre becsülte, ebből három a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál jelent meg.
MTI - fideszfrakcio.hu