Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sopron az ígéretek földje?

Az Egészségügyi Miniszter soproni látogatása előtt tartott sajtótájékoztatót 2004. május 24-én a Polgári Összefogás nevében Dr. Molnár Ágnes, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke - írja a cyberpress.


Dátum: 2004-05-25 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:05:08.673094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselőnő kifejtette: örömükre szolgál, hogy ismételten városunk egészségügye érdekében lobbizhatnak az egészségügyi miniszternél, aki az új CT, MRI és digitális képalkotó részben 200 milliós központi támogatásból, részben 300 millió forint önkormányzati hitelből, a Radiológiai osztályon megvalósult, több mint 500 millió forintos beruházásának átadására érkezik Sopronba.

Dr. Molnár Ágnes szerint a 26 milliárd forintos beruházással 2002-re felújított Erzsébet kórház ma Magyarország legkorszerűbb hotelszolgáltatással és orvosi műszerekkel felszerelt kórháza, mindez azonban önmagában semmit sem érne, ha kiváló szaktudású orvosokkal nem rendelkezne. Mindez köszönhető annak, hogy a Parlament nem fogadta el Keller László javaslatát, így a soproni kórház megkaphatta az állami támogatást a felújításhoz - mondta a képviselőnő.

Az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke három kérdésben szeretné, ha a szakminiszter segítené a város céljainak elérését. Dr. Molnár Ágnes elmondta: jelenlegi városvezetés felvállalta, hogy kapcsolatai révén az ideiglenes helyen működő mentőállomás helyett új épülhet Sopronban. Ezért kéri a Polgári Összefogás a minisztert, hogy teremtse meg azt a központi támogatást melynek segítségével korszerű mentőállomás üzemelhet Sopronban, annál is inkább, mert az ideiglenes működtetésre adott időszak lejár.

A képviselőnő szerint a heterogén, összevont háziorvosi ügyelet helyett a központi ügyeleté a jövő. Ez szolgáltatás a környéken talán csak Sopronban nem üzemel még. A városvezetés nem birkózik meg ezzel a feladattal sem, ezért a Polgári Összefogás kéri a minisztert, segítsen megvalósítani további források biztosításával azt a korszerű ügyeleti ellátási formát, mely mindenki számára a legmagasabb egészségügyi ellátást biztosítja és a háziorvosokat is tehermentesítheti.

Az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke kifejtette: készül az egészségügyi ellátás szervezéssel kapcsolatos törvény, ezért kéri a minisztertől, hogy "az egészségügy egyik gyöngyszeme a soproni kórház" ne válhasson az egészségügyi ellátásszervezés és bármifajta privatizációs kísérlet áldozatává. A nyugdíjasok a legnagyobb vesztesei a terveknek, a több évtizedes munkájukkal épült közvagyon eladását meg kell akadályozni, ellenkező esetben az egészségügyi intézetekben dolgozók munkahelyei is bizonytalanná válhatnak.

Dr. Molnár Ágnes mint Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke reméli, hogy mindhárom kérdésben nemcsak ígéreteket kapnak, hanem azokat belátható időn belül tettek is fogják követni. Ezért a Sopronba látogató miniszternek a csütörtöki találkozón levélben fogják átadni a soproniakat érintő kéréseiket.

tsz, cyberpress

Kapcsolódó elemek