Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lőszert küldtek Szita Károlynak

Egy géppuskalőszert küldtek Kaposvár polgármesterének levélben, amit kedden a hivatalába kézbesítettek; erről maga Szita Károly számolt be miután ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen.


Dátum: 2004-05-25 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23858
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:05:11.236314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nevemre címzett levélben nem volt benne más, mint egy géppuskába való lőszer - mondta Szita Károly, hozzátéve: nem ez az első eset, hogy megfenyegették. Emlékeztetett: néhány héttel ezelőtt egy magát a Szabad Igazságos Kaposvárért Egyesületnek nevező szervezet nevében személyét rágalmazó levelet dobtak be kaposvári lakosok postaládájába. Szita Károly a lőszert tartalmazó levélről elmondta: "a háború elérte a vidéket és a városokat, ez eddig nem volt jellemző Kaposvárra". "Ezúton is üzenem: nem rettenünk meg. A kaposváriak továbbra is együtt menetelnek előre az Európai Unióban, továbbra is fejlesztünk és építünk" - közölte a kaposvári polgármester.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek