Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nevet változtatott a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat

Magyar Ökumenikus Segélyszervezet néven működik a továbbiakban a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat - erről kedden döntött a szervezet közgyűlése Budapesten.


Dátum: 2004-05-25 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:05:11.866856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lehel László igazgató elmondta: "Ez az elnevezés sokkal inkább jellemzi tevékenységünket".

A közgyűlésen az igazgató ajánlotta megfontolásra a jelenlegi angol és német fordítással egybecsengő módosítást, jelezve, hogy az eddigi elnevezés sok ember számára nem egyértelmű.

Felvetődött az is, hogy az ökumenikus szó sem mindenki számára világos, ezért a későbbiekben elképzelhető, hogy az is módosulhat.

Az ezentúl is MÖSZ rövidítést használó szervezet igazgatója elmondta: éves forgalmuk tavaly 1 milliárd 170 millió forint volt. Az említett összegből 558 millió forintot külföldi és belföldi humanitárius tevékenységükre, további 383 millió forintot hazai szociális munkára fordítottak.

Lehel László az idei tervek között említette, szeretnének uniós pályázatokat benyújtani, nyitni Afrika felé, továbbá hiánypótló szolgáltatásokat beindítani, például szenvedélybetegek, ezen belül is drogfüggők számára.

Felhívta a figyelmet arra: segélyszervezetük az egyetlen Magyarországon, amely megállapodást kötött az Európai Unió humanitárius szervezetével, az ECHO-val, így pályázhat EU-s forrásokra nemzetközi programok esetében. A szerződést az idén írták alá.

Lehel László kitért arra is, hogy a mai napig nem megoldott a MÖSZ működési támogatása.

Közlése szerint a segélyszervezet csak egyetlen évben, 2001-ben kapott nevesítetten állami segítséget. A központi költségvetésből jelenleg csak a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat részesül címzett támogatásban - tette hozzá.

A MÖSZ ugyanakkor kapott központi költségvetési normatívát, ennek összege tavaly 141 millió forint volt.

A közgyűlésen Jürgen Gohde, a MÖSZ tiszteletbeli elnöke, a német protestáns szeretetszolgálat vezetője arany koronakereszt kitüntetést adott át Bölcskei Gusztáv református püspöknek, a zsinat lelkészi elnökének, Szebik Imre evangélikus elnök-püspöknek, és Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspöknek.

A hivatalosan 1991 óta működő MÖSZ-t protestáns és ortodox egyházak alapították, köztük a református és az evangélikus egyház.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek