Filmet készít a ZDF a páneurópai piknikről
A német ZDF televízió megbízásából filmet készít az 1989-es páneurópai piknikről, a kelet-németek Nyugatra meneküléséről a berlini Hermannfilm Stúdió - tájékoztatott a filmesekkel együttműködő Páneurópai Piknik '89 Alapítvány kuratóriumi titkára kedden.
Dátum: 2004-05-25 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:05:12.193377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A filmesek péntekig Sopronban és környékén, egyebek között az emlékezetes határáttörés helyszínén, Sopronpusztán forgatnak - mondta Nagy László. Az öttagú stáb Konrad Hermann rendező irányításával felvételeket készít Sopronról, bejárja a Fertő-menti nádasokat, amelyek menekülési útvonalul szolgáltak az akkori NDK-s állampolgároknak. "A filmesek emberi sorsokon keresztül vizsgálják a piknik eseményeit, mivel a nagy jelentőségű történések politikai összefüggéseinek feldolgozására már számos kísérlet történt az elmúlt években" - mondta Nagy László. A stáb három olyan, Németországban élő családot is felkeresett, akik tizenöt évvel ezelőtt Sopronpusztánál léptek át a szabad világba - mondta a kuratórium titkára. Nagy László közlése szerint a filmesek munkáját anyaggyűjtéssel, kiadványok, sajtóarchívum rendelkezésre bocsátásával segítették. A félórás filmet augusztus 10-én főműsoridőben vetíti a ZDF - mondta Nagy László. 1989 augusztusában több száz NDK-s állampolgár törte át a vasfüggönyt, hogy Ausztrián keresztül a Német Szövetségi Köztársaságba juthasson. A történelmi jelentőségű esemény azon a pikniken történt, amelyet a szervezők - a debreceni MDF-szervezet és a Soproni Ellenzéki Kerekasztal pártjai - a vasfüggöny lebontására és a határok nélküli közös Európa eszméjének terjesztésére szerveztek. A sopronpusztai piknik és az NDK-beli polgárok határáttörését követően történt meg a szeptember 11-i hivatalos határnyitás. Akkor indult meg az NDK-s polgárok menekültáradata Magyarországról a Német Szövetségi Köztársaságba.
MTI - fideszfrakcio.hu