Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem lenne jó, ha Medgyessy önállósulna

A Fidesz elvárja, hogy a parlamenti pártok négypárti egyeztetést folytassanak Medgyessy Péter amerikai látogatása előtt - közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke kedden, Kovács László külügyminiszter bizottsági meghallgatásán.


Dátum: 2004-05-25 19:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:05:13.773234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Zsolt kezdeményezésüket azzal indokolta: szeretnék elkerülni, hogy a kormányfő újra kész helyzet elé állítsa a magyar politikát, mint ahogy a nyolcak levelének aláírásával tette.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek