Csíksomlyón fogadták Páduai Szent Antal ereklyéit
Páduai Szent Antal ereklyéit fogadták kedden a csíksomlyói kegytemplomban. A XIII. században élt szent díszes ereklyetartóban elhelyezett földi maradványait hívek ezrei fogadták az erdélyi magyar katolicizmus legismertebb zarándokhelyén, a csíksomlyói kegytemplomban.
Dátum: 2004-05-26 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23874
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:05:16.362344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kegyhely őrzői, a ferences szerzetesek vezették be az ereklyét a templomba, ahol közös ima után a hívek sorra az ereklyéhez járultak, leróva tiszteletüket.
Mint azt Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke a helyi sajtónak elmondta, Szent Antalban az elveszett tárgyaknak a megtalálóját tisztelik. A töretlen népszerűség magyarázata az egyházi elöljáró szerint az, hogy "az emberek keresik a csodát, mert a csodában kézzelfoghatóan érintik Istent, megerősödnek hitükben".
Szent Antal ereklyéit a Szent Józsefről nevezett moldvai minorita rendtartomány szerzeteseinek jóvoltából mutatják be két hónapon keresztül a különböző romániai helységekben a római és a görög katolikus híveknek. A szent földi maradványait a gyulafehérvári főegyházmegye területén Kolozsvárott, Gyulafehérváron és Marosvásárhelyen tisztelhették a hívek. Csíksomlyó után Brassóban és Nagyszebenben mutatják be azokat.
MTI - fideszfrakcio.hu