Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csészényi igazságból kondérnyi hazugság

Medgyessy Péter kormánya az elmúlt két évben a megbízhatatlanság, a kiszámíthatatlanság és a bizonytalanság kormánya volt - jelentette ki Áder János vezérszónok a kormány kétéves tevékenységét értékelő parlamenti vitanapon szerdán.


Dátum: 2004-05-26 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:05:18.532607, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Áder János a miniszterelnök kormánya két éves tevékenységét értékelő felszólalására reagálva azt mondta, hogy Medgyessy Péter szavai annak a népi bölcsességnek az igazáról győzte meg, "hogy lehet egy csészényi igazságból egy kondérnyi hazugságot főzni".

A frakcióvezető szerint ellentmondás feszül Medgyessy Péter a gazdsági nehézségekért az Orbán-kormányt hibáztató szavai és Kuncze Gábornak az első száznapos program parlamenti vitájában elhangzott állítása között, miszerint "olyan állapotban van az ország gazdasága, hogy megengedhetők a jóléti intézkedések"

Áder János valótlannak tartja a miniszterelnöknek azt a kijelentését is, hogy visszaadták a nyugdíjasoknak mindazt, amit az Orbán-kormány elvett tőlük. Ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy a polgári kormány a Horn-kormány nyugdíjasokat sújtó intézkedéseit korrigálva 72 milliárd forintot adott a nyugdíjasoknak négy év alatt.

A politikus Medgyessy Péter adócsökkentésről elhangzott szavait cáfolva arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány a lakossági és a vállalkozói adóterheket egyaránt jelentősen növelte. Ezzel összefüggésben elmondta, hogy három új adónemet vezettek be január 1-jétől, adókedvezményeket szüntettek meg, miközben több korábban is meglévő adót megemeltek.

Áder János a kormányfőnek arra a kijelentésére, hogy az Orbán-kormány az exportot nem tekintette fontosnak azt válaszolta, hogy az előző ciklus négy éve alatt az export valójában háromszorosára nőtt.

A politikus szólt arról is, hogy a Medgyessy Péter által "sokszor elmondott hazugsággal" szemben a reálbérek 25 százalékos emelkedése nem a Medgyessy-kormány munkájának köszönhető. Mint mondta ugyanis, a reálbér-emelésnél a mostani kormány teljesítményéhez azokat a döntéseket is hozzászámítják, amelyeket még az Orbán-kormány hozott meg.

"Ha a Medgyessy-kormány jellemzését egy mondatban akarnánk összesűríteni, akkor azt kellene mondanunk, hogy a kormány a megbízhatatlanság, a kiszámíthatatlanság és a bizonytalanság kormánya" - szögezte le.

"Megbízható-e az a kormány, amelyik ingyen gyógyszert ígért egymillió beteg embernek, miközben egyetlen egy beteg ember sem juthat hozzá ingyenes gyógyszerekhez? - tette fel a kérdést.

A politikus szerint a kormány azért sem tekinthető megbízhatónak, mert bár hűségjutalmat ígért a kórházi ápolóknak, ehhez képest hűségjutalomként mindeddig egyetlen fillért sem fizetett ki.

Áder János emlékeztetett arra is, a kormány ígéretével szemben a diákok számára nem lett ingyenes az utazás a lakóhelyük és iskolájuk között, ellenben - mint fogalmazott - "drámaian drágult" a tanulóbérletek ára.

A képviselő elmondása szerint a kormány azt is ígérte, hogy egynegyedére csökkenti a parlagfűvel fertőzött területek száma, ám ehelyett ugyanennyivel fog nőni, miközben "az adófizetők egyszázalékos befizetésének egy részét a kormány eltüntette".

Áder János a kormányfő 800 kilométer autópálya megépítésére vonatkozó ígéretét felidézve utalt arra, hogy a gazdasági miniszter "ennek a vállalásnak csak egyharmadát látja megvalósíthatónak". A politikus a Magyar Nemzet Braun Róbert államtitkár kijelentését idéző írását is idézte: "Magyarországon, ha minden munkagép az autópálya-építésen dolgozik, évente is csak 110 kilométernyi autópálya épülhet".

A kormány kiszámíthatóságát megkérdőjelező állítását igazolva azt hangsúlyozta, hogy a kabinet saját korábbi, az euró bevezetésével kapcsolatos döntésének ellentmondva "az időpontot minden indok nélkül két évvel hátrébb tolta."

Kiszámítható-e az a kormány, "amelyik hadat üzent az államadósságnak, majd 1990 óta soha nem látott mértékben adósította el az országot" - kérdezte, megjegyezve, hogy a kiszámíthatóságnak mond ellent az is, hogy Medgyessy Péterék olyan költségvetést fogadtak el, amelyik három hét alatt megbukott.

Áder János megfogalmazása szerint "aligha javította az emberek biztonságérzetét", hogy az önkormányzatokat "gatyára vetkőztették", hogy "2004. a drámai adóemelések éve volt" valamint az, hogy "az elmúlt fél évet az egymást követő megszorító csomagok jellemezték"

Áder János a Fidesz eddig egymillió kétszázezer ember aláírásával ellátott nemzeti petíciójáról szólva azt hangsúlyozta, hogy abban jóval szerényebb javaslatok vannak, mint amelyeket Medgyessy Péter a választási kampányában megfogalmazott.

Veres János pénzügyminisztériumi államtitkár a parlament tegnapi ülésén tett kijelentésére utalva azt mondta, hogy az ország két évvel ezelőtt nem a magasabb gyógyszerárakra, az otthonteremtési rendszer szétverésére, a gázárak korlátlan emelésére, a munkahelyek megszüntetésére és a mezőgazdaság válságba sodrására szavazott.

Áder János nemzetközi gazdasági elemzők jelentéseire hivatkozva arról is beszélt, hogy a Medgyessy-kormány hivatalba lépése óta Magyarország gazdasági szempontból történő nemzetközi megítélése drasztikusan romlott

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek