Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál: lakható fővárosra van szükség

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) támogatja Schmitt Pál főpolgármesteri jelölését - hangzott el a szervezet vezetői és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, svájci nagykövet közötti szerdai tárgyalást követő sajtótájékoztatón, Budapesten.


Dátum: 2002-06-05 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:52.164349, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Harrach Péter, az MKDSZ vezetője úgy fogalmazott: mivel Schmitt Pál nem pártpolitikus, alkalmas arra, hogy minden budapesti főpolgármestere legyen.

A politikus azt is hangsúlyozta, hogy Schmitt Pál mögött komoly teljesítmény áll.

Megítélése szerint Schmitt nem olyan személyiség, aki konfliktusokat okoz, hanem olyan, aki képes összehangolni az eltérő véleményeket.

Schmitt Pál, aki néhány nappal ezelőtt 14 fővárosi közéleti személyiség felkérésére fogadta el a jelölést, rámutatott: az MKDSZ az első politikai szervezet, amely intézményesen biztosítja őt támogatásáról.

A jelölt beszélt arról, hogy a kereszténydemokrácia eszméje nem áll messze tőle, hiszen hívő ember.

Schmitt Pál beszámolt arról, hogy a sajtótájékoztatót megelőző beszélgetésen tárgyalópartnereivel egyetértettek abban, hogy lakható és demokratikusan működő fővárosra van szükség.

Kapcsolódó elemek