Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elharapózott a gengszterizmus

Minden józan gondolkodású kaposvári elítéli és visszautasítja, hogy a város közéletében elharapózott a gengszterizmus - szögezte le a Fidesz kaposvári szervezetének elnöke szerdán, annak kapcsán, hogy előző nap Szita Károly polgármesternek levélben egy gépfegyverlőszert küldött egy ismeretlen.


Dátum: 2004-05-26 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:05:20.095907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Akik puskagolyóval és rágalmazó, névtelen levelekkel fenyegetik meg Kaposvár polgármesterét, azoknak a zavar- és félelemkeltés lehet csak a célja" - áll abban a közleményben, amelyet Jakó Gergely juttatott el az MTI-hez.

A párt városi elnökének szavai szerint ez felháborító és megengedhetetlen. "Mindent el kell követnünk, hogy hatékonyan fel tudjunk lépni a közélet terrorizálása ellen, és biztosítsuk városunk békés fejlődését" - írja a kiadott dokumentumban Jakó Gergely, hozzátéve: "meggyőződésünk, hogy minden kaposvárinak ez az érdeke".

Szita Károly előző nap újságíróknak elmondta: ezt megelőzően már kapott a személyét, tevékenységét sértő, rágalmazó, fenyegető levelet, amelyet egy magát Szabad Igazságos Kaposvárért Egyesület (SZIKE) nevében kaposváriak postaládáiba is bedobták, neki névre szólóan küldték el a hivatalába.

A néhány hét előtt történtek, s e mostani eset miatt a polgármester feljelentést tett a rendőrségen, ugyanakkor hangsúlyozta: nem rettent meg, továbbra sem tér le a mag számára kijelölt útról.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek