Ahol lehetne célja a külügyminisztériumnak
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megdöbbenéssel értesült a beregszászi városi tanács döntéséről, mely szerint vissza kívánja venni a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületének tulajdonjogát.
Dátum: 2004-05-26 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23889
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:05:21.098188, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A főiskola akkreditált felsőoktatási intézmény Ukrajnában. Az ukrán államtól semmilyen támogatásban nem részesül, a működés anyagi feltételeit a magyar állam biztosítja. A beregszászi városi tanács 2002-ben hozott döntést, mely szerint az épület tulajdonjoga az intézményt illeti meg. Az ünnepélyes átadást Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök és Anatolij Kinah ukrán miniszterelnök jelenléte erősítette meg.
A jogállami normák szerint teljességgel elfogadhatatlan, hogy egy ilyen döntést megpróbáljanak visszavonni. Felszólítjuk a magyar kormányt, hogy lépjen fel a magyar főiskolát ellehetetleníteni szándékozó döntés ellen, a tulajdonjog biztonsága védelmében.
Budapest, 2004. május 26.
Németh Zsolt
a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője