Hatmillió forint a dévai árváknak
Hatmillió forint gyűlt össze a dévai ferences misszió javára rendezett győri jótékonysági akción, az összeget a nagypénteken leégett szovátai Szent József Gyermekotthon újjáépítésére fordítják - közölte Böjte Csaba ferences szerzetes szerdán, amikor átvette az adományt Pápai Lajos győri megyés püspöktől.
Dátum: 2004-05-26 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23891
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:05:21.685273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Győri Püspökség által rendezett "Szeretet napok" elnevezésű programsorozat az idén a vártnál nagyobb sikert hozott - mondta J. Kovács Andrea, a püspökség sajtóreferense az eseményen. A bazilikában tartott hangversenyen, a jótékony célú bálon, a művészeti árverésen, valamint a szabadtéri kulturális és gasztronómiai fesztiválon több mint hárommillió forint gyűlt össze. Ehhez járultak hozzá hasonló nagyságrendben vállalkozók, magánszemélyek adományai, felajánlásai. A szervezők ezúttal kétszer akkora összeggel tudják támogatni a Szent Ferenc Alapítványt, amely a dél-erdélyi szászvárosban, Déván és Szovátán óvodát, iskolát, kollégiumot és gyermekvédelmi központot működtet elhagyott és árvagyerekek számára - mondta a sajtóreferens. A dévai ferences misszió Böjte Csaba ferences szerzetes irányításával mintegy 400 nehézsorsú gyermek neveléséről és oktatásáról gondoskodik.
MTI - fideszfrakcio.hu