A Professzorok Batthyány Köre a Nemzeti Petíció mellett
A Professzorok Batthyány Köre elítéli, hogy "valakik le akarják söpörni az asztalról a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Nemzeti Petícióját" - közölte Náray-Szabó Gábor, a testület elnöke szerdán Budapesten újságírókkal.
Dátum: 2004-05-26 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23893
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:05:22.293922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A kisebbség véleményét sem lehet figyelmen kívül hagyni, de közel másfélmillió ember, a petíció aláírói nem nevezhetők kisebbségnek" - mondta az akadémikus, miután Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével folytattak megbeszélést.
Kijelentette, az alkotmány lehetőséget ad a hasonló népi kezdeményezések hivatalos politikai megvitatására, de a nemzeti petíció kapcsán erre nem került sor az Országgyűlésben, mert a kormánytöbbség elutasította annak napirendre tűzését.
Elmondta, a Professzorok Batthyány Körében megfogalmazódott egy másik vélemény is, amely szerint üdvözlendőek a költségvetés megváltoztatására irányuló, a petícióban megfogalmazott célok.
A Munka, otthon, biztonság címet viselő aláírásgyűjtéssel a tartós gyógyszerár-csökkentés mellett a privatizáció leállítását, a lakástámogatás korábbi rendszerének visszaállítását és a gazdák nagyobb támogatását követeli a Fidesz, valamint azt, hogy az energiaár-emelés ne haladja meg az évi öt százalékot.
Náray-Szabó Gábor hangsúlyozta, a kör értékek mentén szerveződik, és azt kívánják, hogy azok minél szélesebb körben jussanak el a társadalomba, hogy együtt lehessen cselekedni megvalósításukért.
MTI - fideszfrakcio.hu