Fidesz-aggályok a közszolgálati médiumok jövőjével kapcsolatban
Úgy tűnik, hogy a közigazgatás és az államhoz kapcsolódó gazdasági társaságok személyi változásai, a kulturális intézmények kiszolgáltatottságának megteremtése után most a közmédiát érheti olyan fenyegetés, amely súlyos következményekkel járhat - jelentette ki Várhegyi Attila fideszes országgyűlési képviselő a Magyar Rádió Rt. székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján, szerdán.
Dátum: 2002-06-05 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:52.474793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szavai szerint az elmúlt négy esztendőben az akkori ellenzéknem segítette a kormányzatot az e téren kialakult helyzet rendezésében, sőt kifejezetten azt a taktikát követte a médiapolitikában, hogy minél rosszabb, annál jobb. - Ez okozta a közmédiumok nehéz helyzetének kialakulását - tette hozzá.
Várhegyi Attila szerint abban az esetben, ha az új kormányzat - elmúlt pénteki döntésének megfelelően - elveszi a közmédiumoktól a hitelfelvétel lehetőségét, könnyen lehet, hogy elsötétedik a képernyő, elnémul a rádió. Ezért arra kérte a kabinetet, fontolja meg, helyesek-e most tett lépései.
- Álságos az a megoldás, amellyel azt mondják, hogy a készülék-üzembentartási díj eltörlése ad a polgároknak, mert valójában elvesz tőlük, hiszen kiürül a Műsorszolgáltatási Alap - jelentette ki a fideszes honatya.
Közölte, jelenleg senki nem tudja, a lépés megtételét követően hogyan biztosítanák a közmédiumok működésének költségeit. Hozzátette, azt várják a törvényhozástól és a Medgyessy-kormánytól, hogy pártpolitikai szempont helyett a nézők érdekeit vegyék figyelembe.
A helyzet lehetséges megoldásaként - kérdésre válaszolva - említette, hogy az új kormány adja meg az elődje által jóváhagyott, a működés fenntartásához elegendő hitelgaranciát, megfelelő üzleti terv alapján kezdje meg e tömegtájékoztatási eszközök átalakítását, együtt a médiatörvény módosításával.
Szalai Annamária fideszes országgyűlési képviselő arra emlékeztetett a sajtótájékoztatón, hogy a közmédiumokat eleve veszteséggel alapította meg a Horn-kormány, az elmúlt négy évben pedig a baloldali ellenzék támogatása híján nem sikerült a helyzet rendezése érdekében módosítani a médiatörvényt.
Aggasztónak nevezte az új kormány első médiapolitikai lépéseit: mint mondta, először felszólították több közmédium vezetőjét a lemondásra, majd lehetetlenné teszik a közszolgálati médiumok hitelfelvételét, megfosztanák őket a reklámbevételektől, így összes bevételüket elvesztenék. - A direkt politikai cenzúrát felváltja egy kifinomultabb cenzúra, egy gazdasági cenzúra, s ezáltal tudják elérni a közmédiumok megszállását - fogalmazott Szalai Annamária.