Nincs pénz a katolikus iskolákra
Mintegy 10 százalék hiányzik az ország katolikus iskoláinak ez évi költségvetéséből, a közel 1,3 milliárd forintos hiány intézménybezárásokra kényszerítheti a fenntartókat - mondta az MTI érdeklődésére Pápai Lajos győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia iskolabizottságának elnöke szerdai sajtótájékoztatóján Győrött.
Dátum: 2004-05-26 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23894
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:05:22.601450, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyházi személyiség közölte: az ország 115 katolikus oktatási intézményének ez évi költségvetése meghaladja a 13,6 milliárd forintot, ez az összeg közel 1,3 milliárd forinttal kevesebb a kelleténél. Az iskolabizottsági elnök elmondta, hogy véleménye szerint a kialakult helyzet következtében a jövő évben végig kell gondolni, hogy melyik intézményt szűntessék meg. "Botrány lesz, hiszen óriási erőfeszítést, jelentős anyagiakat, és a szülők áldozatvállalását követelte a katolikus oktatási intézményhálózat kiépítése" - fűzte hozzá. A győri megyéspüspök részletesen elemezte egyházmegyéjének helyzetét. Közlése szerint az intézmények működtetésére közel egymilliárd 316 millió forint kellene. Ebből az összegből csaknem 157 millió forint hiányzik. "Ez közel ötszöröse a tavalyi 35 millió forintos hiánynak, amelyet az egyháznak kellett hozzáadni" - mondta. Hozzátette: a Győr Egyházmegye az idei jelentős hiány esetén ezt még egyszer nem tudja megtenni, ugyanakkor az összeg kigazdálkodását sem tartja lehetségesnek. A költségvetési hiány jelentős növekedését Pápai Lajos a bérek és járulékok állam által elrendelt növekedésével, továbbá az étkezési költségek és a közüzemi díjak emelkedésével indokolta. A nehéz pénzügyi helyzet miatt az intézményi fejlesztések is megtorpantak Győr megyében - válaszolta egy kérdésre Pápai Lajos megyéspüspök.
MTI - fideszfrakcio.hu