Aláírásgyűjtés Szekszárdon a kommunális adó kapcsán
Aláírásgyűjtést kezd a Fidesz szekszárdi szervezete, hogy a lakosság kifejezhesse véleményét az áprilisban bevezetett kommunális adóval kapcsolatban; az akciót szerdán sajtótájékoztatón jelentette be a körzet országgyűlési képviselője.
Dátum: 2004-05-26 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23898
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:05:23.798801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A véleménynyilvánító aláírásgyűjtés célja szembesíteni a városvezetést a városlakók akaratával" - közölte az újságírókkal Braun Márton. A Szekszárdi nyilatkozat 2004 címet viselő íveken a következő szöveg olvasható: "Támogatom azt a kezdeményezést, hogy Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése vonja vissza a 2004. április 1-én hatályba lépett, magánszemélyek kommunális adójáról szóló rendeletét". A városi közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője, Horváth István elmondta: a korábbi képviselő-testületi ülésen bejelentették, hogy a június 10-i közgyűlésen írásos beadványt akarnak átadni a polgármesternek, amelyben kérik a rendelet újratárgyalását, illetőleg visszavonását. Ehhez a beadványhoz ad nyomatékot az addigra remélhetően "legalább kétezer összegyűjtött aláírás" - fűzte hozzá. Véleménye szerint a lakóterület négyzetmétere alapján kirótt adó igazságtalan, az egyedül élő idős nyugdíjasoknak "rendkívül nagy megterhelést jelenthet az évi 12 ezer, adott esetben akár 15 ezer forintot is elérő új adó, amely nincs egyenlő arányban az ellenszolgáltatással". A Fideszes képviselők a tájékoztatón közölték: nem felel meg a beígért jóléti fordulat koncepciójának, hogy a város több száz millió forintos hiányát kezelni képtelen szocialista-szabaddemokrata városvezetés csak és kizárólag adóemeléssel próbál kilábalni a szorult gazdasági helyzetből.
MTI - fideszfrakcio.hu