Budapesten tartja alakuló ülését az Európai Néppárt frakciója
Az Európai Néppárt új parlamenti frakciója július 3-4-5-én Budapesten tartja alakuló ülését - jelentette be Schmitt Pál, az Fidesz alelnöke szerdán Baján megtartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-05-26 19:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23905
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:25.977164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Reális a várakozás, hogy az európai parlamenti választás után a néppárt frakciója adja a képviselői helyek 39-40 százalékát, ezért mi a legnagyobb frakcióban tudunk majd a nemzetért lobbizni - mondta a Fidesz alelnöke és európai parlamenti listavezetője. Schmitt Pál elmondta: azt várja, hogy a választáson magas lesz a részvétel, mert a pártok kampánya mozgósítja az embereket. A Fidesz Szabad Európa listájáról azt mondta, hogy ebben "a szabadság szónak van fontos üzenete, mert a szabad Magyarország egyesül egy szabad Európával". Schmitt Pál szerint a választás egyben egy félévi bizonyítvány is a parlamenti pártok eddigi teljesítményéről. Az MTI kérdésére a politikus kijelentette, hogy az ő értelmezése szerint "ennek a választásnak Európában legitim következménye a kormányra nézve nincs, mert ez az európai parlamenterek megválasztásáról szól". Ugyanakkor a közgondolkodásban ott marad a választás eredménye és "természetesen megalapozhatja a 2006-os magyarországi választások kimenetelét". A sajtótájékoztató után választási nagygyűlést tartottak, melyen felszólalt Szemerkényi Réka európai parlamenti képviselőjelölt is.
MTI - fideszfrakcio.hu