Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tölgyessy Péter: Szoros küzdelem lesz az európai választásokon

A közelgő európai parlamenti választás tét nélküliségéről és a két nagy párt várhatóan szoros eredményéről beszélt előadásában Tölgyessy Péter szerdán Szekszárdon, a vállalkozói szalon vendégeként.


Dátum: 2004-05-26 20:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23907
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:26.624960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az Európai Unióban az igazi döntéshozók a miniszterelnökök, utána pedig az országok miniszterei, azután jön még az apparátus, a brüsszeli Bizottság, az Európai Parlament nem egy igazán nagysúlyú testület" - mondta a Fidesz-frakció országgyűlési képviselője. A jelenlegi belpolitikai helyzetről Tölgyessy Péter azt mondta: "bizonyos értelemben arról szól a politika, visszajön-e Orbán Viktor miniszterelnöknek". Mint fogalmazott, a másik oldal esetleges súlyos EP-választási veresége esetén "nem lehet kizárni a váltást". "Ugyanakkor meg azt hiszem, hogy nem lesz súlyos veresége az MSZP-nek" - fűzte hozzá. Megítélése szerint "az EP választást eleve nehéz elveszíteni", mert a feltételek miatt - tisztán listás választás, várhatóan alacsony részvétel - megtippelhető a nagyon szoros eredmény. Tölgyessy Péter szerint "az MSZP már túl van a mélyponton", az említett feltételrendszer pedig kedvező számukra, "hiszen a szocialisták 1994 óta még mindig megnyerték a választások listás részét". "Ha normál országgyűlési választás lenne viszonylag magas részvétellel (...), és kétfordulós, egyéni kerületi rendszerben, az a véleményem, hogy győzne valószínűleg a Fidesz" - mondta. A kis pártok esélyeit latolgatva a politikus nem zárta ki, hogy bejutnak, mint mondta, "ez a választás nagyon kedvez a kis pártoknak". "Most nem arról szól a döntés, hogy ki lesz Magyarországon a miniszterelnök, kié lesz a főhatalom, (...) hanem hogy ki az a 24 ember, akit elküldünk" az Európai Parlamentbe - tette hozzá.

MTI - fideszfrakcio

Kapcsolódó elemek