Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A bomba üzlet

A magyar sajtó egészével ellentétben nem osztoztunk a kormányzó pártok afeletti örömében, hogy busás haszonnal adtak túl a Postabank Rt.-n. Ha emlékszik még rá valaki, az utolsó állami kereskedelmi bankért 101,3 milliárd forintot fizetett az osztrák Erste Bank. Az ügyletről - a Magyar Nemzetet leszámítva - szuperlatívuszokban beszélt minden orgánum.


Dátum: 2004-05-27 07:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:28.177662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lapunknak még ma is az a véleménye, hogy a vezető helyen szerepelhetne a korrupciós privatizációs tranzakciók listáján.

Az adásvételi szerződést azóta sem láttuk, s ma már úgy gondoljuk, nem is kell látnunk ahhoz, hogy a kitételeket megismerhessük. Itt egy tegnapi hír, amely szerint az Erste Bank Rt. átvenné a Magyar Posta Rt.-től - azaz a Postabank Rt. korábbi tulajdonosától - a pénzforgalmi tevékenységet. Ez azt jelenti, hogy az Erste Bank Rt.-nek két és fél, három éven belül megtérül a befektetése, hiszen a postának éves szinten nettó negyvenmilliárd forintos árbevétele származik a pénzforgalmi tevékenységből. Valóban jó üzlet, ha egy bank vételára három év leforgása alatt megtérül - a vevőnek mindenképpen kiváló befektetés. Az eladó félnek kevésbé.

Számoltunk, amikor elkótyavetyélésnek minősítettük a Postabank eladását. Nem beszéltünk a levegőbe, ma is számolhatunk, hogy milyen nyeresége is lett az államnak az osztrák Erste által a Postabankért fizetett 101,3 milliárd forinttal: a MÁV sorsára juttatta, azaz teljességgel ellehetetlenítette a Magyar Posta Rt.-t.

A postának egyetlen nyereséges tevékenysége van, jelesül a pénzforgalmi szolgáltatás. Évente négyezermilliárd forint fordul meg a postán, ez a summa a teljes hazai központi költségvetés negyven százalékára rúg. Ebből származik évente negyvenmilliárdos nettó árbevétele a Magyar Posta Rt.-nek. Ezenkívül az alaptevékenység, a levél- és csomagküldemények szállítása biztosít komolyabb árbevételt a cégnek, ezen az üzletágon viszont nem keletkezik nyereség, jó, ha nullszaldóval zárja az évet, ha éppen nem veszteséggel. A 43 ezer embert foglalkoztató posta tehát azáltal, hogy az Erste megszerzi a pénzforgalmi üzletet, elveszíti egyetlen komoly jövedelemtermelő forrását.

A Medgyessy-kormány által kinevezett postai vezérkar rekordsebességgel megszabadult minden olyan üzletágtól, amely biztosíthatta volna a Magyar Posta Rt. jövőjét. Mint írtuk, elkótyavetyélték a Postabankot, lefújták a már-már üzemkész állapotban lévő elektronikus közbeszerzési rendszert, s kivették a posta kezéből az egységes digitális rádiótávközlő rendszer kivitelezésének lehetőségét.

Volt tehát a költségvetésnek 101,3 milliárd forint rendkívüli árbevétele a Postabank eladásából 2003-ban, s most van egy újabb, előreláthatóan veszteséges nagyüzeme, amelyet - akárcsak a MÁV Rt.-t - évről évre tömhet majd súlyos tízmilliárdokkal s különféle garanciavállalásokkal azokhoz a hitelekhez, amelyekhez a posta egyszerű működése végett folyamodik majd. Ki tudja, talán éppen az Erste Bankhoz, ha már ott van, házon belül.

Az Erste Bank tehát két-három éven belül megkeresi a Postabank vételárát, az állam pedig nagyjából elkölt ugyanennyit a postai szolgáltatás működtetésére. Újabb időzített bomba (üzlet) ketyeg a költségvetésben mindannyiunk rovására, mint mindannyiszor, amikor a szocialista kormányzat lezár egy-egy privatizációs ügyletet.

Valóban remek üzlet. Csakis szuperlatívuszokban érdemes beszélni róla. Bravó!

Forrás: Hommer Tibor, Magyar Nemzet, 2004. május 27.

Kapcsolódó elemek