Az M5-ös egyelőre csak Csillag álmaiban épül
Kiskunfélegyházánál egyelőre semmi jele annak, hogy tovább épülne az M5-ös, jóllehet Csillag István közlekedési miniszter márciusban még úgy nyilatkozott, hogy a Kiskunfélegyháza - Szeged autópályaszakasz munkálatai április végén elkezdődnek.
Dátum: 2004-05-27 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:28.794080, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csillag bejelentésével szemben az április 6-iki alapkőletételkor Hídvégi Gábor, az Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. vezérigazgató-helyettese már azt ígérte, hogy május 15-én vonulnak ki a munkagépek.
Ez utóbbi ígéret szerint is már körülbelül két hete el kellett volna kezdeni az M5-ös autópálya Kiskunfélegyházától Szegedig tartó szakaszának építését, ám a tervezett nyomvonalon semmi sem történt - legalábbis semmi olyan, ami szemmel látható volna. Az igaz, hogy a 114-es kilométerszelvény közelében néhány napig két lánctalpas munkagép állt, de mostanra ezek is eltűntek.
A(z általunk vélt) késlekedés okairól az AKA sajtószóvivőjét kérdeztük, aki szerint minden a terv szerint halad. Garai Valéria elmondta: folyik a geodéziai felmérés, a nyomvonal, illetve a birtokhatárok pontos kijelölése, ezért nem dolgozhatnak még mindig a munkagépek az útépítésen. A szóvivőnek egyelőre nincs is tudomása arról, hogy pontosan mikor kezdődnek el a földmunkák, de a Petőfi Népe értesülése szerint napokon belül elindulhat a sztrádaépítés Félegyházánál.
A Csongrád megye területére eső autópálya-szakaszon - információink szerint - befejeződtek a régészeti feltárások, Szatymaz határában már a föld termőrétegét hordják el a gépek.
Forrás: Petőfi Népe, 2004. május. 26.