Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Esélyegyenlőség szocialista módra: házi cég "nyerte" a félmilliárdot

Ötszázötvennyolcmillió forintot nyert egy romák elfogadását célzó programra az Aegis Media Hungary Group nevű konzorcium. A társulás vezető cégének jogelődje közreműködést vállalt az MSZP országgyűlési és önkormányzati választási kampányában.


Dátum: 2004-05-27 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23915
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:29.087513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Romák elfogadását elősegítő, úgynevezett antidiszkriminációs akciósorozatot hajthat végre az idén szeptembertől az Aegis Media Hungary Group nevű konzorcium egy 558 millió forintos költségvetésű állami pályázat részeként.

A Magyar Államkincstár Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egysége (CFCU) által kiválasztott társulás vezető cégének jogelődje, a Carat Hungary Kft. intézte az MSZP 2002-es országgyűlési és önkormányzati választási kampányának médiavásárlásait.

Az esélyegyenlőségi hivatal és az Európai Bizottság által felügyelt pályázat nyertesének a következő hónapokban kell kidolgoznia a részleteket. A kampánypénz nagy részét, 476 millió forintot a PHARE-program biztosítja.

A tavaly októberben hirdetett tenderen - a többlépcsős kiválogatás után - az Aegis Media mellett a McCann-Erickson Budapest, a Focus Consulting és a Bernard Brunhes International (BBI) vezetésével három konzorcium indult.

A tender utolsó körében a Bernard Brunhes International kivételével mindhárom konzorcium ajánlatot tehetett. A nyertes társulás tagjai között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai és Szolgáltató Intézet mellett az S. Fact Kft., a Pesti Csoport Kft. és a Samling Kft. található, amelyek eddig főként társadalomkutatással és gazdasági továbbképzéssel foglalkoztak.

A vesztes pályázókhoz viszont olyan társaságok kapcsolódtak, mint az évek óta romaügyekkel foglalkozó Autonómia Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem - az egyetlen hazánkban, amelynek romonológiai tanszéke van.

Krémer Balázs, az Aegis Media Hungary Group programigazgatója a Magyar Nemzetnek bevallotta: maga is meglepődött, hogy elnyerték a lehetőséget a program megvalósítására, és azóta lázasan dolgoznak, hogy jól teljesítsék a feladatot. Szerinte azonban azért nyertek a pályázaton, mert részletesen kidolgozott, több mint százoldalas, minőségi anyagot adtak le.

Arra a kérdésre, hogy miért ez a cégtársulás nyert az Európai Bizottság megfigyelőjének részvételével zajló pályázaton, Lévai Katalin esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszter úgy válaszolt, hogy a győztesek elkötelezettek amellett, hogy megszüntessék a romák hátrányos megkülönböztetését.

Forrás: Magyar Nemzet, 2004. május 27.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek