Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Unióbiznisz és politika

Békeidőben talán kisebbet szól, európai parlamenti választási kampány lévén mégis bombaként robbant a hír: a miniszterelnök és a Nemzeti Fejlesztési Hivatalt felügyelő államtitkár fia együtt lobbizik néhány hazai nagyvállalat érdekében, illetve a pénzén Brüsszelben. A Heti Válasz az uniós lobbipiac több szereplőjét is megkereste, hogy kiderüljön: valójában hány - politika közeli -érdekkijáró cég mozog a brüsszeli frontokon. Az eredmény: egynél azért jóval több.


Dátum: 2004-05-27 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:29.502823, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Magyarország eddigi integrációs eredményeit kívánjuk gyakorlati formában és üzleti alapon megvalósítani" - e mottót választotta a Dunaholding Rt. vezérkara, amikor megnyílt a társaság brüsszeli képviseleti irodája. Manapság aligha hökkenne meg bárki egy ilyesfajta hír hallatán - ám az "amikor" szó ez esetben egy kilenc esztendővel ezelőtti, pontosabban 1995. április 26-i mozzanatra mutat. Később, a '90-es évek végére máris kikerekedni látszott a "magyar lobbi Brüsszelben" című történet; kis túlzással, egymást érve alakultak újabb és újabb cégképviseletek (helyi szóhasználattal: representation office-ok) az Európai Unió szívében. Az irodák egy részének azonban mára se híre, se hamva, mivel érdekérvényesítő képességük a zérushoz közelített.

A csodacsatárok ideje

Némi késéssel az állam is lekopírozta a magánszféra receptjét. Az előző kormányzati ciklus elején több szaktárca és a Magyar Tudományos Akadémia együttműködésében - a magyar kutatók, illetve találmányaik európai felértékelődését segítendő - létrejött ugyan a Magyar EU Kutatási és Technológiafejlesztési Kapcsolati (HunOr) Iroda, de nem sokkal a 2002-es váltás után új beköszöntő szöveg került a hunoriroda.hu honlap nyitó oldalára: "az iroda működése, átalakítási és átszervezési munkák miatt, előreláthatólag 2004. III. negyedévéig szünetel".

A magyar állami lobbi brüsszeli jelenléte tehát manapság - az EU állandó képviseleti szerepvállaláson túl - jobbára kimerül a Magyar Fejlesztési Bank Rt. és a Magyar Turizmus Rt. kihelyezett tagozatának, továbbá a Magyarországi Régiók Brüsszeli Képviseletének működtetésében. A Heti Válasz úgy értesült: bár a települési önkormányzatok EU-s pályáztatására szakosodott egyik magánlobbicég, az EU-Consulting Kft. fél éve kész tervekkel ostromolja a kancelláriát a Hungarian House of Business kialakításáért - vagyis a piaci, köztestületi, állami indíttatású érdekkijáró csoportok közös brüsszeli irodaházba telepítéséért, valamint egy közös használatú információs adatbázis felállításáért -, a siker (a kormányzati válasz) mindeddig elmaradt. Miként egy uniós szakértő fogalmazott lapunknak: "a legfőbb érdekfelvevő szerv, az Európai Bizottság mellett működő magyar lobbi most újsütetű csodacsatárokra épül, ahelyett hogy a csapatjátékot erősítenénk".

Az úgynevezett csodacsatárok szinte egytől egyig a közelmúltban, jellemzően a 2003-as évben léptek pályára, s egynél többen, de tucatnyinál kevesebben lehetnek. Tevékenységük tulajdonképpen más, mint a klasszikus értelemben vett lobbi; az EU-s fórumokon születendő döntések befolyásolása mellett ők felelnek megbízóik külhoni kommunikációjáért, fogadásokat szerveznek, sajtókapcsolatokat ápolnak a nevükben. Multifunkcionalitásuk szinte egyedülálló, hisz a többi csatlakozó ország piaci szereplőit (különösen a csehországiakat, lengyelországiakat) inkább "csak" jogi-szabályozási kérdésekben jártas, egyszeri ügyvédi irodák szolgálják.

Partnerparti

Medgyessy Péter miniszterelnök és Baráth Etele EU-s pénzekért felelős államtitkár fiának közös, brüsszeli "lerakattal" is rendelkező cége, a TGG & Partners Kft. tehát közel sincs monopolhelyzetben - igaz, keveseknek adatik meg, hogy a legnagyobb hazai vállalatok, mások mellett a Matáv, az OTP, valamint egy, többek közt a Vegyépszert is magában foglaló, magyar építőipari cégekből álló ad-hoc szövetség érdekeit képviselhessék. (A Népszava értesülése szerint a TGG a 100-100 millió forintos Matáv-, illetve OTP-megbízatás után a Mol Rt.-vel is hasonló szerződést kötött volna, ám a Magyar Nemzet múlt heti cikksorozata után a felek elálltak az ügylettől. A TGG és a Mol ugyanakkor külön-külön közleményben cáfolta a hírt.) A Matávval kötött lobbi-megállapodás kapcsán ráadásul számos - nem csupán politikai indíttatású - kérdés vethető fel. Medgyessy Gergely és Baráth Gergely, valamint harmadik társuk, Tóth Tibor ugyanis korábban együtt dolgozott a Vivendi Telecom Hungary (új nevén: Invitel) Rt. szabályozási és külkapcsolati igazgatóságán. S miként a Heti Válasz megírta: az Oktatási Minisztérium 2002-2003-as Sulinet-tenderén a Matáv mellett a Vivendi is megvásárolta a részvételi dokumentációt - vagyis néhány nappal a TGG megalakulása előtt a Matáv még konkurenciaarcokat kellett hogy lásson a Medgyessy-Baráth-Tóth trióban. Bár a hivatalos nyilatkozattételtől elzárkóztak a Matáv illetékesei, informális úton mégis igyekeztek feloldani a fenti problémát, mondván: "míg a Vivendinél Baráthék a magyar piacért tartoztak felelősséggel, a Matáv esetében csak a külső, uniós lobbival foglalkoznak, 'átállásuk' tehát nem vethet fel etikai kérdéseket".

Múlt - jelen időben

Ugyancsak magyar vállalatok becserkészését, illetve brüsszeli érdekképviseletük megszervezését vállalta magára a 2003-ban alakult Eutop Budapest Rt. A lobbitársaságban - már-már az összeférhetetlenség határait súrolva - igazgatósági tag lett Habsburg György, a Magyar Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Ugyanitt tört cégvezetői babérokra Tolvaly Ferenc, a TV2 volt vezérigazgatója, aki a General Electricet, a Porschét és több energetikai vállalatot is ügyfélkörében tudó német Eutop-anyavállalat mellett, kisebbségi tulajdonosként, be is szállt a budapesti illetőségű részvénytársaságba.

A nagypolitika és az EU-lobbi "közelkerülésére" azonban bőven akad más példa is - mint látni fogjuk, ehhez egyáltalán nem szükséges, hogy bejáratott nevek (Medgyessy, Habsburg) fémjelezzenek egy-egy vállalkozást. A "csodacsatárok" között manapság már az az Euro-Cabinet Kft. is fel-feltűnik, melynek egyik tulajdonosa, az ORFK sajtóosztályáról elszármazott Suha György egykor Horn Gyula személyes sajtótitkáraként mutatkozott. Kapcsolatuk ráadásul kikezdhetetlennek tűnik: a 2002-es választások előtt például az ex-kormányfő a Szövetség az Európai Magyarországért nevű mozgalom pr-főnöki tisztségével kínálta meg Suhát. A Hornt a múltban helyettes kabinetfőnökként segítő Veress József (Békés megye MSZP-elnöke, a párt európai parlamenti képviselőjelöltje, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal főtanácsadója) pedig a belgiumi bejegyzésű, Hungarica Sprl. névre hallgató pályázatíró cég vezetőjével talált közös érdeklődési kört. Miként az érintett, Kállai Tünde lapunk megkeresésére leszögezte: egy minap zászlót bontott - a közép- és délkelet-európai innovációs térség kialakítására törekvő - konzorciumban valóban együtt dolgozik Veressel, ám munkájuknak "nincs politikai vetülete". (Négy éve az Élet és Irodalom is cikkezett Kállairól, megemlítve: bár Kecskemét város hivatalos EU-lobbistájaként került Brüsszelbe, kinti létét - munkaköri leírásával dacolva - a Hungarica megalapításával igyekezett teljessé tenni.)

Akarva-akaratlan szintén a szocialista holdudvarnak tett szolgálatot Orcsik Anna Mercedes - a brüsszeli, budapesti, bécsi székhelyű Hochegger Communication lobbivállalat irányítója -, amikor a 2003-as év első hónapjaiban közreműködött a Barabás Miklós-féle Európa Ház belgiumi társintézményének létrehozásában. Emlékezetes: a Medgyessy-kormány a közelmúltban jelölte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagjai közé a jelenleg a civil világ főkoordinátoraként futó - az ántivilágban inkább az Országos Béketanács főtitkáraként ismert - Barabást. Közben a Reform kiderítette: nincs kizárva, hogy az Európa Ház ura egykor III/III-as ügynökként is szolgált (Zinner Tibor jogtörténész 2002 szeptemberében éppen a Heti Válasz hasábjain emlékezett vissza egykori besúgójára, kinek életrajza egy az egyben megfelel Barabáséval).

Négy hónapja Barabás - egy internetes újságnak nyilatkozva - azzal reklámozta édes gyermekét, az Európa Házat, hogy lám, Orcsik brüsszeli jelenlétének köszönhetően már az unió fővárosáig ér a civil mozgalom. Ezzel szemben az igazság az, hogy -miként az érintett Hochegger-vezetőtől megtudtuk - szerződése mindössze két hónapra szólt. Így már egy esztendeje nincs kapcsolata sem az Európa Házzal, sem a politikával. Kérdésünkkel - ugyan mi indokolja, hogy a valóságosnál kedvezőbb színben tüntesse fel szervezetét? - Barabás Miklóst is megkerestük, de ő nem kívánt megnyílni lapunknak.

Heti Válasz, 2004. május 27., Bódis András

Kapcsolódó elemek