Mádl Ferenc a mamaiai közép-európai államfők találkozóján
Mádl Ferenc köztársasági elnök csütörtökön a romániai Mamaiára érkezett, hogy részt vegyen a közép-európai államfők kétnaposra tervezett találkozóján. A Fekete-tenger partján fekvő kedvelt üdülőhelyen rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be a magas rangú vendégek fogadására.
Dátum: 2004-05-27 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:29.826618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szállodákban és környékükön a román titkosszolgálat emberei, rendőrök és csendőrök százai vigyázzák a rendet, miközben az államfők folyamatosan érkeznek a találkozó helyszínére, a Iaki szállóba. A megyei kórházban két műtőrészleget helyeztek készültségbe, a vérgyűjtő központban minden vércsoport számára megfelelő vért gyűjtöttek össze. A vendéglátók óvatosságát jelzi az is, hogy a városban lehegesztették a csatornafedeleket, elzárták idegen kezek elől az áramelosztó állomásokat.
A vendéglátó Ion Iliescu román államfő a kora délutáni órákban köszönti hivatalos ceremónia keretében közép-európai kollégáit, így Mádl Ferencet is. E találkozó különlegessége, hogy Ausztriát két államfő is képviseli, nevezetesen Thomas Klestil hamarosan leköszönő, illetve Heinz Fischer, a közeljövőben hivatalba lépő elnök. Carlo Azeglio Ciampi olasz államfő is hivatalos lenne az eseményre, de otthoni kisebb balesete miatt nem jött el a
tanácskozásra. Jelen lesz viszont Leonyid Kucsma ukrán, Aleksander Kwasniewski lengyel, Rudolf Schuster szlovák, Johannes Rau német, Stjepan Mesic horvát, Vladimir Voronin moldovai, Georgi Parvanov bolgár, Alfred Moisiu albán, Janez Drnovsek szlovén, Václav Klaus cseh, Svetozar Marovic szerbiai-montenegrói, valamint Sulejman Tihic bosznia-hercegovinai államfő.
A hivatalos nyitás előtt, illetve a nap további részében Mádl Ferencnek alkalma lesz néhány kétoldalú találkozóra is. A Hotel Rexben, az államfők szálláshelyén csütörtökön horvát, szlovák, albán és bolgár kollégájával tanácskozik külön-külön.
Ami a mamaiai találkozó közös nagy témáit illeti, az államelnökök megvitatják az Európai Unió bővítésének várható politikai, geopolitikai, gazdasági és stratégiai következményeit, a további bővítés perspektíváit. Központi kérdéskör lesz a nyugat-balkáni térség helyzete, ezzel kapcsolatban az államfők megerősítik szándékukat, hogy továbbra is közös erőfeszítéseket tesznek e térség stabilizálási és demokratizálási folyamatainak az elősegítésére.
A találkozó résztvevői különleges hangsúlyt fektetnek majd a közép-európai térség gazdasági és szociális stabilitásának a témájára, a külföldi befektetések ösztönzésére, a regionális szállítási infrastruktúra fejlesztésére, a kedvező üzleti és befektetési környezet kialakításának a lehetőségeire Közép- és Délkelet-Európában.
MTI - fideszfrakcio.hu