Iliescu bírálja az iraki amerikai beavatkozást
A román államfő, Ion Iliescu iraki irányvonalának ellentmondásosságát elemezte csütörtökön a tekintélyes Adevarul napilap. Az álláspontját radikálisan változtató Iliescu úgy bírálja az amerikai intervenciót, mintha megfeledkezne arról, hogy Románia még kiküldött csapatokkal is fenntartás nélkül támogatta Irak megtámadását.
Dátum: 2004-05-27 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:31.401407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap emlékeztetett rá, hogy Iliescu elnök körülbelül egy hónnappal ezelőtt beszélt először az iraki "kudarcról". Most meg már "közvetlen bírálatnak vetetette alá az Egyesült Államokat az iraki intervencióért", amikor egy BBC-nek adott interjúban azt fejtegette, hogy "egy adott ország tapasztalatának gépies átültetése egy másik országba a várakozásokkal ellentétes eredményekhez vezethet".
"A demokráciát nem lehet kívülről ráerőszakolni egy országra - magyarázta Iliescu az iraki háború bonyodalmaira és a Bush-kormányzat kényelmetlen politikai helyzetére utalva" - írta az Adevarul, majd rámutatott: Iliescu a rádióinterjúban kifejtette, hogy "bármiféle változást belülről kell végrehajtani egy országban, s azt a lakosságnak is el kell fogadnia". A román elnök azt is kifejtette, hogy a terrorizmus nemcsak a gazdag és a szegény országok közötti különbségek miatt lép fel, hanem az erőszakkal végrehajtott politikai változások keltette frusztrációk miatt is.
Iliescu BBC-beli fejtegetéseivel kapcsolatban az Adevarul szemére vetette a román államelnöknek: úgy tesz, mintha megfeledkezett volna a bukaresti hatóságok minapi álláspontjáról. A hivatalos Bukarest ugyanis feltétel nélkül támogatta az iraki katonai beavatkozást, s ezt az álláspontot teljes mértékben méltányolták az amerikai közméltóságok. Nem is olyan régen Iliescu úgy beszélt, hogy az olyan világméretű kihívások, mint a terrorizmus, globális színtű válaszokat és akciókat követelnek meg, de különösen szükségessé teszik valamennyi demokratikus ország szolidaritását és együttműködését - emlékeztetett az Adevarul, emlékeztetve, hogy csaknem félezer román katona szolgák Irakban.
A román államfő rádiónyilatkozatával kapcsolatban bukaresti megfigyelők megemlítik, hogy nemrég Bukarestben járt az egyiptomi államfő és a jordániai uralkodó, s Iliescu mindkettőjükkel tárgyalt.
MTI - fideszfrakcio.hu