Magyar Bálint meghátrált: nem tüntetnek az egyetemisták
Nem tartják meg június 3-án a fővárosban a Kossuth térre tervezett demonstrációjukat a hallgatók, az oktatási tárca ugyanis elfogadta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) feltételeit - közölte az érdekvédői szervezet elnöke csütörtökön; a minisztérium kész a további tárgyalásokat megkezdeni.
Dátum: 2004-05-27 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:31.713221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A HÖOK csütörtökön 10 óráig várta Magyar Bálint oktatási miniszter írásos válaszát előző nap átadott levelére - tájékoztatott Barthel-Rúzsa Zsolt.
A levél szerint az Oktatási Minisztérium többek között vállalja, hogy a kollégiumi alapdíj összege nem lehet több mint a hallgatói normatíva 5 százaléka, amíg a kormányrendelet módosítását előkészítő bizottság teljes egyetértésre nem jut a változtatásról és azt a kormány el nem fogadja - ismertette a HÖOK elnöke.
A hallgatók követelései alapján a minisztérium vállalja, hogy a HÖOK által május 17-én megfogalmazott követelések rendezésére paritásos bizottságot hoznak létre, amelyben minden fél egyenlő arányban képviselteti magát.
A testület feladata lesz, hogy szeptember 30-ig kidolgozza az egyetemi és főiskolai hallgatók által fizetendő díjakról és térítésekről szóló kormányrendelet módosítását, a befektetői alapon létesülő kollégiumok működésének feltételrendszerét, a kollégiumi egészségügyi és lakhatási normáit, és javaslatot tegyen a kollégiumok fejlesztésére - közölte Barthel-Rúzsa Zsolt.
A miniszter a bizottság végleges javaslatát a kormányrendelet módosításáról csak a felek teljes egyetértésével terjesztheti a kormány elé - szögezte le a HÖOK elnöke.
Az oktatási tárca politikai államtitkára a HÖOK számára eljutatott válaszlevelében azt írja: a minisztérium kezdeményezi a vegyes bizottság mielőbbi megalakítását.
"Bízom abban, hogy közös munkánk a hallgatók életkörülményeinek javítását és a magyar felsőoktatás ügyének előre vitelét eredményezi" - fogalmaz a szakminiszter megbízásából küldött levelében Szabados Tamás, politikai államtitkár.
Az MTI-hez eljutatott közlemény szerint a tárca nyitott minden ésszerű megoldásra, és ezért kész a további tárgyalásokat haladéktalanul megkezdeni, s akár az egész nyáron át folytatni, amíg nem sikerül megtalálni a mindkét fél számára elfogadható megoldást.
A szaktárca eredetileg azt tervezte, hogy 2004. szeptemberétől emelné a kollégiumi díjakat a szolgáltatás függvényében. Jelenleg a 91 ezer forintos hallgatói normatíva 5 százalékát, 4.550 forintot kérhetnek az intézmények az alapszolgáltatásokért a kollégistáktól, ez a normatíva 7-12 százalékára - 6.370-10.920 forintra - növekedett volna a tervek szerint.
A minisztérium - amelyhez a HÖOK négypontos követelést jutatott el és demonstrációt is kilátásba helyezett, ha nem kap megnyugtató választ - azt kezdeményezte, hogy az emelést félévvel 2005. januárjára halasszák el. Ekkortól emelkednek ugyanis a kollégiumi és lakhatási támogatások is, a jelenlegi havi 5 ezer forintról 8 ezer forintra.
A HÖOK elnöke úgy nyilatkozott: csak akkor tudnák elfogadni a januári emelést, ha annak megmagyarázható költségvetési indokai lennének.
MTI - fideszfrakcio.hu