Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Értéket visz a nyugat-európai egyház életébe a magyar egyház

A magyar egyház értéket visz a nyugat-európai egyház életébe - mondta Magyarország európai uniós csatlakozása kapcsán Udvardy György katolikus püspök a hitre nevelés kérdéseivel foglalkozó Európai Kateketikai Csoport Budapesten ülésező nemzetközi konferenciájának nyitó napján csütörtökön az MTI-nek. Ilyen érték "az egész egyház tapasztalata, egy diktatúra tapasztalata, egy diktatúra utáni egyház tapasztalata" - tette hozzá.


Dátum: 2004-05-27 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:32.616418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A püspök e tapasztalatok között említette, "mit jelent a hitben hűségesen megmaradni". Ha nem is makulátlan sok esetben ez a kitartás, olyan érték, ami a nyugati egyházban más okokból ugyan, de elveszett - mondta.

A vasárnap záruló tanácskozás fő témája: a hitátadás egy többkultúrájú és többvallású Európában. A konferenciára 16 országból érkeztek Budapestre az 1950 óta működő bizottság képviselői, a szervezet munkájába a magyar egyház 2002-ben kapcsolódott be.

"Mi mindig is Európához tartoztunk" - hangsúlyozta az MTI-nek nyilatkozva Udvardy György, hozzátéve, hogy ez nem csak földrajzi jellegű megállapítás, a magyar egyház ezer éve része nem csak az európai, hanem a világegyháznak is.

A püspök a társadalmi nehézségekre, problémákra utalva elmondta: az elmúlt 14 évben a társadalomban, a kultúrában végbement átalakulás "abszolút behozta a nyugat-európai változásokat és ez nem feltétlenül jó".

Amikor a hitátadás problémáiról beszélünk, ugyanazt mondjuk bármely országban, ugyanazokkal a gondokkal küszködünk - szögezte le, kiemelve a családdal, a szegénységgel és az érdektelenséggel kapcsolatos nehézségeket.

Udvardy György ugyanakkor úgy értékelte, hogy az elmúlt időszakban nagyobb érzékenység mutatkozik az emberekben, a különböző csoportokban a biblia és a liturgia iránt.

A konferencián előadások hangzanak el egyebek mellett a vallásos nevelésről, a keresztény identitásról és a felekezetek közötti találkozók tapasztalatairól.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek