A szerb parlamenti elnök elítéli a magyarellenes atrocitásokat
Az Országgyűlés elnöke csütörtökön Budapesten arra kérte szerb partnerét, hogy Belgrád tegyen meg mindent a vajdasági magyarellenes atrocitások megszüntetésére és megelőzésére.
Dátum: 2004-05-27 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23934
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:35.088106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szili Katalin a találkozót követően újságíróknak elmondta: komoly aggodalmát fejezte ki Predrag Markovic szerb parlamenti elnöknek az ügyben.
Predrag Markovic az MTI kérdésére közölte: pénteken beszédet mond a szabadkai képviselőtestületben, ahol szeretné kifejezni, mennyire elítéli ezeket az akciókat.
"Személyesen szeretnék tájékozódni arról, milyen atrocitások történtek. Szerintem az ilyen és ehhez hasonló jelenségek elkerülésének legalapvetőbb feltétele a politikai stabilitás megteremtése" - jelentette ki Predrag Markovic, aki tájékoztatta Szili Katalint azokról a lépésekről, amelyeket a szerb hatóságok már megtettek, illetve készülnek megtenni.
Kitért arra, hogy négy minisztériumban egy-egy személyt kineveztek a kisebbségi nemzeti tanácsokkal való kapcsolattartásra.
A tervek szerint a magyar és a szerb parlament illetékes kisebbségi bizottságainak képviselői is tárgyalnak e témáról, és napirenden van egy magyar-szerb kormányközi kisebbségi vegyes bizottság létrehozása is.
Predrag Markovic alapítója a G17 Plus-nak, a második legnagyobb kormánypártnak, amely jelenleg az egyetlen, magyar képviselőkkel rendelkező erő a szerb parlamentben.
Megemlítette, hogy parlamenti elnökké megválasztása után első külföldi útja Koszovóba vezetett, ahol az 1990-es évek eleje óta nem járt Szerbia hivatalos vezetője. Szerinte a szerb kisebbség életkörülményei Koszovóban a legrosszabbak, és talán Magyarországon a legjobbak.
A megbeszélésen a két parlamenti elnök gazdasági kérdéseket is érintett. Szili Katalin három kiemelt területen kérte a szakminiszterek egyeztetését: az energetika, a turizmus területén, valamint a Belgrád-Budapest autópálya megépítésének ügyében.
"Május 28-tól nemzetközi pályázatokat írunk ki a szerbiai privatizáció területén, ami a magyar vállalatok számára is érdekes lehet, elsősorban a bankszektorban" - fogalmazott Predrag Markovic.
Elmondta: Belgrádban csütörtökön tárgyalja a kormány azt a dokumentumot, amely lehetővé teszi a két ország közötti együttműködés továbbfejlesztését, és folytatják a tárgyalásokat azokról a kétoldalú szerződésekről, amelyek a magyar EU-csatlakozás folytán vesztették érvényüket.
A szerb parlamenti elnök kiemelte: országa számít Magyarországnak az EU-csatlakozási folyamatban szerzett tapasztalataira.
A felek megállapodtak abban, hogy a júniusi szerbiai elnökválasztást, illetve az őszi önkormányzati választást követően ismét találkoznak, valahol a határ mentén.
MTI - fideszfrakcio.hu