Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Farkas Flórián: Felemelkedés helyett mélynyomorban a cigányok

Farkas Flórián Szentesen arra biztatta a cigányembereket, hogy szavazataikkal a Fidesz listáját támogassák. Mint rámutatott: a történelem során először a Szövetség juttathat cigányképviselőt az Európai Parlamentbe.


Dátum: 2004-05-27 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23937
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:36.038632, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Farkas Flórián szerdai szentesi lakossági fóruma előtt, sajtótájékoztatón számolt be róla, hogy kedden este a hazánkban működő külképviseletek figyelmét is figyelmét felhívta a magyarországi cigányság nehéz helyzetére.

A Lungo Drom országos elnöke szerint az ő esetükben ilyen az európai jelző használata is kétséges. Farkas Flórián elmondta azt is, hogy a cigány embert érő diszkrimináció a médiában is tetten érhető.

Álláspontja szerint nem mond igazat Burány Sándor, amikor a munkanélküliségi rátáról ejt szót. Tájékoztatása szerint a cigányság körében ezek a mutatók messze felülmúlják az országos átlagot. Mint mondta, a cigánymunkanélküliség a 60-70 százalékot is eléri, de van olyan település is, ahol a teljes lakosság munkanélküli.

A cigányság iskolázatlansága elképesztő méreteket öltött - vélte, majd hozzátette: a cigánytanulók ösztöndíjazása mára úgy leépült, hogy információi szerint közel 15 ezer jó képességű roma származású diák továbbtanulása vált kilátástalanná.

Farkas Flórián egy cigánycsaládnál tett látogatásakor úgy fogalmazott: még nem beszélhetünk arról, hogy európai polgárok lettünk, hiszen Magyarország egyharmada még mindig nyomorban él.

Elmondta azt is, hogy valamennyi kormány - az Orbán-kormány kivételével - súlyos politikai hibát követett el, amikor nem hoztak döntéseket a cigányság felzárkóztatása érdekében.

A kormány elégtelen munkáját június 13-i európai parlamenti választásokkor büntetőszavazatokkal kell ellensúlyozni - mondta.

Farkas Flórián arra biztat minden cigányembert, hogy szavazatával a Fidesz listáját támogassa. Ennek kapcsán kiemelte: a Szövetségnek olyan biztos befutó jelöltje van, aki az Európai Unió történetében, az első cigány származású parlamenti képviselő lehet. Járóka Lívia személyében az egész európai cigányság is képviseletet szerezhet majd Brüsszelben - tette hozzá.

A Lungo Drom országos vezetője arról is tájékoztatta a sajtó munkatársait, hogy szervezetük hamarosan egy tájékozató füzetet juttat majd el minden roma családhoz, amelyben az uniós tudnivalókról és lehetőségekről adnak tájékoztatást.

Farkas Flórián bejelentése szerint a Lungo Drom is csatlakozott ahhoz a tervezett országos demonstrációhoz, amelyet nyolc cigányszervezet kezdeményezett a kormány kisebbségi politikája ellen. Jelezte azt is, hogy tájékoztatást adott a Magyarországra akkreditált külképviseletek munkatársainak a cigányság magyarországi helyzetéről.

Forrás: szentes.fidesz.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek