Év végéig csődbe juthat a YUKOS
A YUKOS cégvezetése szerint az ostromlott orosz olajcég ez év végéig csődbe mehet. Ha az adóminisztérium folytatja lépéseit, akkor nagy valószínűséggel számíthatunk arra, hogy a cég még 2004 vége előtt csődbe jut - közölte a YUKOS vezetősége csütörtökön.
Dátum: 2004-05-27 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23944
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:38.174979, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A YUKOS jelenleg 800 millió dollárnyi szabad pénzeszközzel rendelkezik, így képtelen a megítélt 3,5 milliárd dolláros adóhátralék kifizetésére, miután vagyoneladási jogát befagyasztották, beleértve a részvényeket is - mutatott rá a cégvezetés.
A moszkvai döntőbíróság szerdán helyt adott az orosz adóminisztérium keresetének, amely 3,5 milliárd dollárnyi adóhátralékot, büntetőkamatot és bírságot kér számon az ostromlott YUKOS-on csak 2000-re vonatkozólag. A cég vagyonrendelkezési jogát a dőntőbíróság már a múlt hónap közepén befagyasztotta, eltekintve a fő tevékenységét közvetlenül szolgáló eszközöktől.
Jurij Bejlin, a cégvezetés alelnöke kinyilvánította a YUKOS készségét az adóhátralék kifizetésére, ha felsőbb fokon megerősítik a döntőbírósági ítéletet.
Amíg azonban a vagyonrendelkezési tilalmat fel nem oldják, addig a YUKOS nem tud vagyonrészeket értékesíteni és likvid eszközökre szert tenni - mutatott rá Bejlin, kifejezve reményét, hogy a kormány nem a YUKOS csődjét akarja elérni, hanem a többletadót akarja megkapni. Az olajcéget további tetemes adókövetelések is fenyegetik.
Számos megfigyelő szerint YUKOS elleni jogi kampányt a Kremlből ösztönözték Mihail Hodorkovszkij volt cégvezér politikai ambícióinak letörésére, valamint az olajóriás feldarabolása és egyes vagyonrészeinek a kormányhoz lojálisabb piaci szereplők kezére juttatása céljából.
A tavaly ősszel őrizetbe vett Hodorkovszkij ellen az orosz főügyészség nagystílű privatizációs és adócsalásokra szakosodott bűnszövetkezet működtetéséért emelt vádat, és perében egy moszkvai kerületi bíróság pénteken tart előzetes meghallgatást.
Az orosz fővárosi bíróság csütörtökön törvényesnek ismerte el Hodorkovszkij és más YUKOS-főrészvényesek négy svájci bankban lévő számláinak zároltatását. Az ötödikben lévők ügyében még nem hozott döntést a védők fellebbezéséről.
MTI - fideszfrakcio.hu