Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Draskovics értékelése féloldalas és hiteltelen

Féloldalas, kissé hiteltelen és csúsztatástól sem mentes Draskovics Tibor pénzügyminiszter csütörtöki összegzését a magyar gazdaság elmúlt két évéről, szögezte le Varga Mihály, az Orbán-kormány egykori volt pénzügyminisztere. Draskovics Tibor nem beszélt azokról a területekről, amelyek kedvezőtlenebb helyzetben vannak ma, mint két évvel ezelőtt. Példaként említette az államadósság növekedését, az államháztartás helyzetét, a magas kamatszintet és a szavai szerint 2004-ben növekedő adóterheket.


Dátum: 2004-05-27 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:38.563836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Draskovics Tibor szerint Magyarország napjainkban jobban él, jobban teljesít mint két évvel ezelőtt; az elmúlt két évben a Medgyessy-kormány történelmi adósságot törlesztve jóléti fordulatot hajtott végre, és exportvezérelt pályára állította a gazdaságot, amelynek első eredményei már az idén látszanak. Varga Mihály ezzel szemben kifejtette: "az államadósság 2.800 milliárd forinttal több mint korábban, az államháztartási hiány 2002-ben, és 2003-ban is meghaladta a tervezettet, és 2004 sem jobb ebből a szempontból". Hozzátette: "2003-ban 4,5 százalékos hiányt terveztek, ami 5,9 százalékos lett".

Varga Mihály rámutatott: a gazdaság ellentmondásosan alakult, "azok a területek, amiért a kormány felelős - államháztartás, államadósság, infláció - kedvezőtlenebb állapotban vannak, mint két évvel ezelőtt, annak ellenére, hogy a világgazdasági körülmények javultak, a versenyszféra területei pedig - ipari termelés, export beruházás - 2003-hoz képest kedvező irányba mozdultak el".

Az infláció tekintetében is visszalépés van, mivel, mint mondta, 2002 májusában 4,6 százalékos volt az infláció, ami az idén februárban 7,1 százalékra nőtt és áprilisban is 6,6 százalék körül volt.

Adóemeléseket vezettek be

Az adókról szólva Varga Mihály elmondta: 2004-ben a lakosság és a vállalkozók adóterhei is növekednek. "Az szja enyhe kulcscsökkentésének és a társasági adó 2 százalékpontos mérséklődésének kedvező hatását jócskán visszavette a többi adóemelés, 2004-ben mintegy 550 milliárd forinttal nő a lakosság és a vállalkozók adóterhe" - mondta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek