A hülyeség - ha fájna, 2004. május 27.
Bő egy esztendő alatt másodszor ítélte el jogerősen bíróság a szocialista pártelnököt. Kovács László most a Legfőbb Ügyészséggel szemben maradt alul. A jogerős bírósági verdikt szerint a szocialista politikus "egy fórumon azt a hamis látszatot keltette, hogy az ügyészség több ügyben nyomozást megszüntető határozatának meghozatalával bűnpártolást követett volna el".
Dátum: 2004-05-27 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23946
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:38.909851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nehéz lesz az újabb békát lenyelni. Sőt már most ökrendezik fel Kovács torkán - hazugság formájában. Ma már szállóigeként emlegetik az Index főszerkesztőjének a Népszabadságban megjelent mondatát: "Jó napot! - hazudta Kovács László." Az újabb jogerős ítéletet háborogva fogadó szocialista Münchausen báró hű maradt önmagához - hazudott. Újfent, a bírósági ítéletet sajátos "kovácsi" megvilágításba helyezve.
Nem kevesebbet állított, mint azt, hogy: "A képviselőnek feladata, hogy ha észrevétele van, azt tegye meg, vagy ha egy interpellációra adott választ nem tart elfogadhatónak, azt szavazatával fejezze ki. Mert az ítélet logikáját követve legközelebb azokat is beperelheti Polt Péter, akik nemmel szavaznak az ő válaszára." Csakhogy Kovács Úr (?) nem képviselői minőségében nyomott nem gombot, nem véleményt formált az Országgyűlésben, hanem egy szocialista fórumon valótlant állított. És nem arról van szó, miként azt az MTI-nek eldohogta, hogy "az egész dologban az a furcsa, hogy ha a parlamentnek alárendelt legfőbb ügyészről neki nem tetsző dolgot mond egy képviselő, akkor a legfőbb ügyész bíróságon vehet elégtételt". Ellenkezőleg, a szocialista megmondó ember az egész ügyészi testületet vádolta meg, amikor egy balmazújvárosi fórumon kijelentette: "Az ügyészség nem bűnüldözést folytat, hanem bűnpártolásnak látszó módon foglal állást különböző ügyekben."
Fáj az igazság Kovács Lászlónak? Ez a sajnálatos, nem pedig az ítélet, amelyet az MSZP első embere minősített így, mielőtt még "gondosan tanulmányozná az indoklását". Felülvizsgálati kérelemről ugyan még nem döntött. Ám nem árt megjegyezni, hogy az nem halasztó hatályú. Azaz: Kovács Lászlónak az ítélet jogsértést megállapító rendelkezését, sajnálkozásának kifejezésével, saját költségén 15 napon belül kell közzétennie az MTI-n keresztül. Ez az első jogerős ítélet esetében több hónapon át késett. A pártelnök-külügyminiszter Kovács László ezzel huzamos ideig sértett törvényt. Ha ez újra megtörténne, az lenne igazán "sajnálatos" - a jogállamot tisztelőknek.
fideszfrakcio.hu