Most aztán kapkodnak
A jelenlegi kabinet úgy rúgta fel a gyógyszergyártókkal még az Orbán-kormány ideje alatt kötött megállapodást, hogy közben nem gondoskodott a korábban beígért "jobb szerződésről" - szögezte le a Nap-keltében Áder János, s emlékeztetett arra is, a beteg embereknek korábban kevesebbet kellett fizetniük a készítményekért.
Dátum: 2004-05-27 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23951
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:40.521181, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kulturális programajánlat - nevezte néven Áder János, a Fidesz frakcióvezetője a miniszterelnök és a kormánypárti szónokok a kabinet eredményeit soroló állításait, illetve kifogásolta, hogy a kabinet "melldöngető nyilatkozatok, öntömjénezés közepette olyan állításokat tett, miszerint nemcsak, hogy időarányosan teljesítette az ígéreteit, hanem lényegében ígéreteinek a java részét már teljesítette". Az Orbán-kormány arról számolt be, hogy mennyi idő alatt hány pont teljesült az ígéretekből, ám azok valós állítások voltak - szögezte le Áder János.
Két év alatt 40 forint 50 fillérről 58 forint 50 fillérre emelkedett a gáz ára
A Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában visszaidézte a miniszterelnök Pilvax kávéházban mondott beszédét, miszerint: "nem éltünk vissza a bizalommal, programunk egy részét szó szerint, más részét értékrend szerint teljesítettük, szellemében nem tértünk el tőle".
- Hogyan lehet egy programot értékrend szerint teljesíteni? Vagy ez jelenti azt, hogy két év alatt 40 forint 50 fillérről 58 forint 50 fillérre emelkedik a gáz ára? - tette fel a kérdést.
De van egy másik lényeges kérdés is, mutatott rá: hová tűnt az az ígéret, miszerint kisebb mértékben fog emelkedni a gyógyszerek ára, mint az Orbán-kormány idején? A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett: az Orbán-kormány kötött egy megállapodást a gyógyszergyártókkal, amelynek a lényege az volt, hogy például egy 6 százalékos infláció mellett csak 4 százalékkal emelkedhet a gyógyszerek ára. A Medgyessy által vezetett kabinet ezt 2002 nyarán fölrúgta minden különösebb indok nélkül. A gyógyszerárak elkezdtek hirtelen, drámai módon emelkedni. Csak idén az első három hónapban 20-30-40 százalékkal emelkedett a gyógyszerek ára, a hatósági ár bevezetése ellenére is. Ide tartoznak a támogatott készítmények is. További ígéret volt, hogy egymillió beteg embernek, szív és érrendszeri betegségben, illetve a csontritkulásos betegségben szenvedőknek ingyenes lesz a gyógyszerük, ám ez nem következett be. Erre nem került volna sor, hogy ha az előző kabinet három évre szóló szerződését a Medgyessy-kormány nem rúgja föl a gyógyszergyártókkal, legalább is addig nem, amíg nem köt egy jobbat, kedvezőbbet.
A felrúgott megállapodás az ellenzéki képviselő szerint nem volt ugyan túl kedvező a gyógyszergyártóknak, de legalább kiszámítható volt számukra. Jó volt a kormánynak is, hiszen 2005 végéig levette ezt a problémát a válláról, de legfőképpen a beteg embereknek kedvezett, hiszen az infláció alatt tartotta a készítmények árának emelését.
- Az a baj, hogy a lakosság többsége egyszerűen nem érti, hogy miértkerült erre sor. Most aztán van kapkodás, különösen az Alkotmánybíróság döntése után, amely kimondta, hogy jogellenesen emelte a kabinet az árakat - hangsúlyozta Áder. Mint mondta: elkezdődtek az újabb ígérgetések arról, hogy valóban kedvezőbb szerződést kötnek majd a gyógyszergyártókkal, ám a politikus szerint nem szabad elfelejteni, hogy kampányidőszak van. Szólt arról is, hogy szerinte "az embereket nem az érdekli, hogy a gyógyszerkassza kiürül-e az árleszállítások miatt, ugyanis ez kormányt és a költségvetést kell, hogy érdekelje.
- Az ápolónőknek szóló ígéret sem teljesült, miszerint a kormány megalakulása után mindazoknak, akik már 4 éve dolgoznak az egészségügyben egy évi hűségpénzt fog kifizetni a kabinet - közölte. Eltelt két év, a ciklus felénél vagyunk, és a hűségpénznek se híre, se hamva. Bár a fizetésemelés hatására néhány ápolónő visszatért munkahelyére, mindeközben nőtt a munkanélküliség: a KSH adatai szerint 5,7 százalék volt ez az arány kormányváltáskor, és most 6,1 százalék.
Kórház-privatizáció: nincs kompromisszum
A kórházprivatizációról szólva Áder kifejtette: ebben a témában nem lehet kompromisszumot kötni az ellenzékkel. A kormány vagy köt megállapodást vagy sem.
- A jelenlegi kabinetnek van olyan ígérete - a sorkatonai szolgálat megszüntetése - mihez Önök is szükségesek lennének az alkotmánymódosítás miatt, s a Fidesz ehhez hozzájárul - hangzott el a műsorvezető kérdése.
Áder János válaszában elmondta: ez ügyben négypárti, sőt hatpárti megállapodást kötöttek az illetékesek, amelyet országgyűlési határozatba foglaltak. Ez a szerződés egy tízéves időtartammal számolt, hiszen ennyi idő alatt látták megvalósíthatónak, és az ország biztonságát nem veszélyeztetőnek, hogy áttérnek a sorozásos megoldásról az önkéntes, hivatásos állományra. Ebből a tíz esztendőből négy év telt el, s ezt a kormány most szeretné tovább rövidíteni. Az ügyben egyelőre csak egy képviselői indítvány van, de a mögötte lévő szükséges számításokat, felméréseket a kormány nem tette le az asztalra.
- Mindaddig amíg ezekre a kérdésekre nem kaptunk választ, felelősen nyilatkozni elhamarkodott dolog lenne - mondta Áder János. Leszögezte: a szándék vonatkozásában egyetért a Fidesz, de csak abban az esetben, ha ezt különösebb probléma nélkül lehet végrehajtani, ugyanis az ország védelmi képességét és biztonságát veszélyeztető döntést nem támogat a Szövetség.
Teljesíthetné, amit ígért
- A Medgyessy-kormány folyamatosan sodródik, több programmal maradt adós az elmúlt két esztendőben, a Nemzeti Petícióban pedig az aláírók csak azt kérik Medgyessy Péter miniszterelnöktől, amit ígért: azt, hogy nem lesz gázár emelés, hogy bővíteni fogja az otthonteremtési támogatásokat, ám 1,2 millió ember azt kéri tőle, hogy ne bővítse őket, csak őrizze meg a régieket - közölte Áder. Hozzátette: a kormányfő továbbá 400 ezer új munkahelyet ígért, ma már csak azt akarják az emberek, hogy a meglévőket védje meg és folytathatnánk még a sort.
- Ami a közvélemény-kutatásokat illeti: folyamatként értékelhető, hogy tavaly nyár óta folyamatosan esik az MSZP népszerűsége, a Fideszé pedig folyamatosan emelkedik. Számunkra ez a lényeg, és remélem, hogy ez két hét múlva a választások eredményében is tükröződni fog - szögezte le Áder János.
mno - fideszfrakcio.hu