Fogadj örökbe egy kátyút!
Ezzel a felszólítással indult civil mozgalom a fővárosban. A program célja eltüntetni az úthibákat, amit a fővárosi vezetés 14 év alatt nem tudott megoldani. A kátyúmentesítés költségeit az örökbefogadó állja, amiért egy oklevelet kap.
Dátum: 2004-05-27 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:40.859993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első kátyúról először egy gipszlenyomat készült, amit később Demszky Gábor főpolgármester kap meg ajándékba.
Metropoliszt álmodtak
A kátyút Kupper András fogadta örökbe, és tömte be az úthibát. Mint mondta: sokan egy metropoliszt álmodtak Budapest helyére, mára azonban leginkább egy kis faluhoz hasonlít a kétmilliós város, ahol csak zötyögős utakon lehet közlekedni. Kupper András üdvözölte Medgyessy Péter nemrégiben tett ígéretét, miszerint pluszforrásokat kap Budapest a kátyúk eltüntetésére.
Kupper András frakcióvezető, fővárosi Fidesz-MKDSZ elmondta: "Tudjuk mi is, és évek óta szorgalmazzuk, hogy kátyúzás helyett inkább a teljes szőnyegezést kellene folytatni. Ha igaz az a miniszterelnökkel kötött megállapodása Demszky Gábornak, hogy erre a főváros külön kormányzati forrást fog kapni, így reméljük hogy egyre több fontos fővárosi útvonal kerül szőnyegezéssel felújításra."
A kezdeményezéstől azt remélik, hogy a fővárosi vezetés végre komolyan veszi a budapestiek problémáját, és tesz valamit a jobb utakért. Aki örökbe szeretne fogadni egy kátyút az a www.katyu.hu internetes oldalon találhat bővebb információt.
HirTV - fideszfrakcio.hu