Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Juhász leépítene, az emberek nem

Egy hét alatt több mint háromezren aláírták azt az ívet, amelyen a szabadszállási Alföldi Kiképző Központ bezárása ellen tiltakoznak - tájékoztatta Balogh József, a választókörzet fideszes országgyűlési képviselője az MTI-t csütörtökön.


Dátum: 2004-05-27 19:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:41.762246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Egy hónapig fogjuk gyűjteni az aláírásokat a honvédségi kiképzőközpont bezárása ellen, mert a laktanyában dolgozó több mint 430 katona és civil alkalmazott további sorsa teljesen bizonytalan" - mondta az ellenzéki politikus.

Közölte: információi szerint a honvédségi kiképzési központnak kijelölt tapolcai laktanya "semmivel sincs jobb állapotban mint a szabadszállási, ezért érthetetlen a döntés".

"A 6800 lakosú Szabadszálláson meghaladja a 13 százalékot a munkanélküliség, melyet a laktanya felszámolása jelentősen megnövelne" - mondta.

A fideszes képviselő azt tervezi, hogy egy szabadszállási küldöttség az összegyűlt aláírásokat egy tiltakozó levél kíséretében átadja Mádl Ferenc köztársasági elnöknek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek