Merénylet a nyelvünk ellen
A kisebbségi véleményt ismertette a napokban a Parlamentben a médiatörvény módosítása kapcsán Erdős Norbert, Békés fideszes országgyűlési képviselője.
Dátum: 2004-05-27 20:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:42.071153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
— Önök azt szeretnék, ha az éves teljes műsoridőre vonatkozóan annak több mint fele európai, több mint egyharmad része pedig eredetileg magyar nyelven készített mű legyen — fogalmazott a képviselő. — Ez nagyon helyes, ez most is így van. Ez az egyik nyelvpolitikai intézkedésünk, de ezt fel akarják lazítani azzal, hogy ezt az időt olyan műsorszámok bemutatására kötelező fordítani, amelynek alapjául a magyar irodalom, a tudomány és a művészet területéről származó egyedi alkotás szolgál. Ez azt jelenti, hogy a magyar irodalom területéről származó egyedi alkotás is lehet az egyharmados magyar nyelvi kvótában, merthogy magyar irodalom az alapja. Ez számunkra elfogadhatatlan, hiszen ha ilyen formában fogadnánk el a törvénymódosítást, akkor az ominózus Pál utcai fiúk feldolgozás is beletartozna a magyar kvótába. Ez merénylet a magyar nyelv ellen, hiszen az említett film feldolgozásával kapcsolatban a szerző örökösei is tiltakoztak, amikor egy teljesen más üzenetet, szemléletet hordozó magyar irodalmi alkotás szolgált alapjául egy teljesen más műnek.
Nyitottak vagyunk a médiatörvény módosítására, de csak úgy, ha már hozzányúlunk a törvényhez, akkor a médiafinanszírozás jelenlegi helyzetét hozzuk szinkronba a magyar törvényekkel, és az európai uniós jogharmonizáció keretén belül az uniós jogszabályokkal — hangsúlyozta Erdős Norbert.
P. R., Békés Megyei Hírlap