Halálra ítélt merénylő
Halálra ítélte pénteken a tokiói legfelsőbb bíróság az Aum Sinrikjo japán szekta egyik volt tagját a tokiói metróban 1995-ben ideggázzal elkövetett merényletben való részvételért.
Dátum: 2004-05-28 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23958
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:42.684964, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 34 éves Inoue Josihiro első fokon életfogytiglani börtönbüntetést kapott. A férfi egyike volt azoknak a szektatagoknak, akiket a szarin ideggázzal elkövetett terrorakció közvetlen végrehajtásával vádoltak. A merényletben 12-en haltak meg és több ezren szenvedtek súlyos gázmérgezést, köztük sokan maradandó károsodást. Inouét a szekta vezetőjének, Aszahara Sokónak közeli munkatársának tartották. Ő az Aum Sinrikjo 13. tagja, akit a legsúlyosabb büntetéssel sújtottak. A szervezet guruját februárban ítélték kötél általi halálra. Aszahara az akciót az általa hirdetett "Armageddon", a Bibliában megjövendölt végső csata kezdetének szánta, amelyben prédikációi szerint csak az ő hívei maradnának életben. A szektának a 90-es években saját adatai szerint legalább 10 ezer híve volt Japánban és 30 ezer Oroszországban. A merénylet után azonban a hatóságok szétverték az Aum Sinrikjót, tagjai közül sokakat rendőri megfigyelés alá vettek. Azóta a szervezet nevét is megváltoztatta: jelenleg Aleph néven működik és 6500 tagot mondhat magáénak.
MTI - fideszfrakcio.hu