A legifjabb bolygó
Az eddig ismert legfiatalabb bolygó nyomára bukkant az amerikai Spitzer űrtávcső - jelentették be csütörtökön a floridai Cape Canaveralban az űreszköz munkáját irányító szakemberek.
Dátum: 2004-05-28 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:44.586226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint elmondták, a frissen felfedezett égitest mindössze 1millió esztendős lehet, ami csillagászati léptékkel mérve meglehetősen zsenge kornak számít. Összehasonlításul: Földünk, illetve otthona a Naprendszer körülbelül 4,5 milliárd éves. A bolygócsemete 420 fényévre van tőlünk a Bika csillagképben, ami ugyancsak csekély távolságnak számít. Az űrtávcső nem látta közvetlenül magát az égitestet, ám környezetének vizsgálata alapján a csillagászok viszonylag nagy biztonsággal következtetnek a létére. Anyacsillagát ugyanis bolygóképző porkorong veszi körül, aminek belsejében egy lyukat vettek észre, és ez arra utalhat, hogy megkezdődött a bolygók képződése a csillag körül, és az első újszülött máris a világra jött. A bejelentést amerikai tudóskörökben egyelőre fenntartásokkal fogadták. Hogy bizonyossá váljék az eddigi ismert legifjabb bolygó létezése, azt további űrtávcsöves vizsgálatok dönthetik majd el.
MTI - fideszfrakcio.hu