Elhunyt a FIAT elnöke
Elhunyt Umberto Agnelli, az olasz FIAT-csoport elnöke csütörtök este Torino melletti otthonában, rákbetegség következtében. Umberto Agnelli alig több mint egy éve vette át a FIAT-csoport vezetését Pasolo Frescótól, miután bátyja, Giovanni Agnelli, a FIAT tiszteletbeli elnöke - a legendás "ügyvéd úr" - tavaly januárban meghalt.
Dátum: 2004-05-28 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:44.876678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelenleg komoly pénzügyi nehézségekkel küszködő FIAT autógyárat Giovanni és Umberto Agnelli nagyapja alapított 1899-ben. Az Agnelli család a holding részvényeinek közel 40 százalékát birtokolja. Umberto korábban a család pénzügyi társasága, az Ifi elnöke volt. A FIAT elnöke november elsején töltötte volna be 70. életévét. Hetek óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, nem vett részt az igazgatósági üléseken, miután egyre inkább és rendkívül gyorsan elhatalmasodott rajta súlyos betegsége. Legutóbb április végén, a torinói egyetemen lehetett látni, amikor felesége díszoklevelet vehetett át. E hét elején vált ismertté, hogy a nagyiparosnak tumorja van. Umberto Agnelli csütörtök este halt meg a Torino közelében fekvő Madriában lévő házában, ahol utolsó óráiban mellette volt felesége, Allegra, s e második házasságából származó gyermekei, Andrea és Anna. Umberto szülei, Edoardo Agnelli és Virginia Bourbon del Monte legkisebb, hetedik gyermekeként látta meg a napvilágot 1934-ben Torinóban. Jogi diplomát szerzett, s már 22 évesen a Juventus labdarúgócsapat elnöke lett (nagyapja és apja nyomdokaiba lépve), s 1959-ben az olasz labdarugó szövetségét elnökének is megválasztották.
MTI - fideszfrakcio.hu