Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz egyeztetést szorgalmaz Medgyessy amerikai útja előtt

A Fidesz nem akar kötött mandátumot adni a Medgyessy Péternek az amerikai látogatása előtt, csupán egy közös álláspont kialakítását kezdeményezték Irak-ügyben - mondta Németh Zsolt pénteken, egy televíziós műsorban.


Dátum: 2004-05-28 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:47.375438, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem akarjuk korlátozni a miniszterelnök szuverenitását, ő fog Washingtonba utazni" - mondta a Fidesz országgyűlési képviselője a Nap-kelte adásában. Hozzátette azonban, hogy a miniszterelnök korábban "nem tartotta be az írott és íratlan szabályait a demokráciának akkor, amikor elkötelezte az országot egyoldalúan" a háború mellett a "nyolcak levelének" aláírásával, ezért kezdeményezték a kormányfő útja előtti az egyeztetést. Németh Zsolt május 25-én, az Országgyűlés külügyi bizottságában azt mondta: a Fidesz elvárja, hogy a parlamenti pártok négypárti egyeztetést folytassanak Medgyessy Péter amerikai látogatása előtt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek