Leépítésre fordított jutalomkeret
Pert indít a vám- és pénzügyőrség független szakszervezete a múlt év negyedik negyedévi elmaradt jutalmak miatt a VPOP ellen - tudta meg a Magyar Nemzet Heles Károlytól, a szakszervezet elnökétől.
Dátum: 2004-05-28 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:48.956267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Heles Károly elmondta: egy 1994. évi pénzügyminisztériumi utasítás alapján az állománynak bizonyos kritériumok - bevétel, utóellenőrzések eredményessége stb. - teljesítése esetén jár a jutalom. Eddig negyven keresetlevél fogalmazódott meg, ám megvárják a százat, és összevont tárgyalást kérnek. A vitatott negyedévi jutalom összesen 400-430 millió forint, annak 80 százaléka a végrehajtó állományt illeti meg.
A vámhatóságnál közölték: a munkaügyi bíróság már elutasította a keresetet. A jutalmakat azért nem fizették ki, mert kormányhatározatban döntöttek a létszámleépítésről, ennek költségét részben ebből a keretből fedezték.
Heles Károly arra a kérdésre, hogy a VPOP vezetői által kidolgozott korrupcióellenes csomaggal szembeni kifogásait miért a sajtóban fogalmazta meg, azt felelte: ennek kialakításakor a vezetőknek kellett volna kikérniük a véleményüket.
Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu