Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öngyilkos merénylők robbantottak

Öngyilkos merénylők pénteken felrobbantottak egy katonai járművet a Gázai övezetben lévő Rafahban. Csak a tettesek haltak meg, egy katona könnyebben megsérült - közölték izraeli katonai források.


Dátum: 2004-05-28 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:49.927048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A helyszíni jelentések szerint a robbanóanyaggal megrakott gépkocsi a Gázai övezet határ menti sávjában eredetileg egy busznak akart nekihajtani. A buszon egyes jelentések szerint katonák, más források szerint a rafahi repülőtér alkalmazottai utaztak. Az autó végül a buszt kísérő katonai járműnek ütközött és felrobbant, majd teljesen kiégett. Az öngyilkos merényletet a sajtóhoz eljuttatott üzenetében három fegyveres palesztin szervezet is vállalta: a Népi Ellenállás Bizottságai, az Iszlám Dzsihád és az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai, amely utóbbi a Jasszer Arafat palesztin elnök vezette Fatahhoz kötődik.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek