A Batthyányak körmendi évszázadai
A Batthyányak körmendi évszázadai címmel nyílt állandó kiállítás pénteken Körmenden, a Batthyány-Strattmann László múzeumban. "Körmend városa felvállalta a Batthyány-család és a boldoggá avatott Batthyány-Strattmann László kultuszának ápolását" - mondta Bebes István polgármester, országgyűlési képviselő a kiállítás megnyitóján.
Dátum: 2004-05-28 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23989
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:52.309966, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vitrinekben mintegy hetven eredeti tárgyat mutatnak be, a tablókon a Batthyányak történetét és a szegények orvosaként ismert Boldog Batthyány-Strattmann László Körmenden töltött évtizedeinek emlékeit villantják fel.
A polgármester szólt arról, hogy az önkormányzat már tavaly is részt vett a helyi rendezvények előkészítésében és lebonyolításában, azt pedig örömmel vették, hogy Vas Megye Közgyűlése a 2005-ös esztendőt Batthyány-emlékévnek nyilvánította.
A mostani kiállítást az emlékév bevezetésének szánják, a későbbre tervezett programokban Körmend komoly szerepet kíván vállalni - hangsúlyozta a polgármester. Bebes István elmondta, az önkormányzat erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megtalálja a múzeumnak is otthont adó Batthyány-kastély legmegfelelőbb hasznosításának módját.
"A kiállítási tárgyak többsége itt helyben őrződött meg, egy részük a magyarországi nagy múzeumokban volt látható" - mondta Nagy Zoltán, a körmendi intézmény igazgatója.
Hozzáfűzte: céljuk, hogy a közgyűjteményekben található Batthyány-emlékek közül minél többet Körmenden tudhassanak.
MTI - fideszfrakcio.hu