Nemzeti Petíció: nyílt levél Medgyessy Péter miniszterelnökhöz
Mi, a Professzorok Batthyány Köre, meg vagyunk győződve arról, hogy az állampolgárok jelentős csoportja felvetéseire és kérdéseire joggal várhat az Ország-gyűléstől mérlegelt és indokolt választ. Felkérjük Miniszterelnök Urat, hogy mint a Kormány feje, hasson oda, hogy az Országgyűlés minél előbb pótolja e mulasztását - írják a professzorok.
Dátum: 2004-05-28 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23992
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:53.227147, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Egymilliónál több magyar állampolgár alkotmányos panaszjoga alapján Nemzeti Petíció néven kérelmet intézett a Kormányhoz és a Parlamenthez, hogy tárgyalja meg és érvényesítse a 2002-es választáson vállalt, és ennek alapján bizal-mat kapott programban foglalt - az egész ország számára fontos - feladatokat.
Sajnálatos módon az Országgyűlés nem tett eleget alkotmányos feladatának: több mint egymillió állampolgár kérését még a napirendjére sem vette fel, Minisz-terelnök Úr pedig e feladat teljesítése érdekében nem lépett fel.
A Professzorok Batthyány Körének határozott véleménye, hogy az állampol-gárok részéről alkotmányos jogaik alapján megfogalmazott panaszokkal foglalkoz-ni, kérdésekre választ adni az Országgyűlésnek kötelessége.
Kérdezzük Miniszterelnök Urat, kíván-e ennek a több mint egymillió kérel-met benyújtónak egységesen válaszolni? Szíveskedjék ennek során megindokolni, milyen kényszerítő körülmények alapján részesíti előnyben a Kormány a saját meghirdetett programjában foglalt feladatok helyett más feladatok végrehajtását? Kérdezzük, hogy az Alkotmánybíróság többszöri állásfoglalása és döntése ellenére miért nem gondoskodik a Kormány és az Országgyűlés legalább az elért szint meg-tartásáról az otthonteremtés, a munkahelyek védelme, az egészségügy, a mezőgaz-daság, az energiaárak, a szociális biztonság, az oktatás, és az egészséges környezet biztosítása terén?
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Mi, a Professzorok Batthyány Köre, meg vagyunk győződve arról, hogy az állampolgárok jelentős csoportja felvetéseire és kérdéseire joggal várhat az Ország-gyűléstől mérlegelt és indokolt választ.
Felkérjük Miniszterelnök Urat, hogy mint a Kormány feje, hasson oda, hogy az Országgyűlés minél előbb pótolja e mulasztását.
Budapest, 2004. május 26.
a Professzorok Batthyány Köre